Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
Lakos Gyurka «szavall»
43 magad vagy. Az igazság tehát azt kívánja, hogy az egy ad] a magát a százötvennek s nem ford ti va. No, több se kellett Lakos őrmesternek. Ügy össze- teremtettézte a muszkák lelkét, hogy olyat ők még soha nem hallottak. Hogy micsoda disznóság az: megeszik a kenyerét, szalonnáját, megisszák a pálinkáját és még csak meg sem adják magukat, de sőt olyan bolondot forgatnak a sötét koponyájukban, hogy ő legyen a foglyuk. Ilyen komiszságot nem várt volna, de majd megmutatja ő, hogy kicsoda stb. Addig «szavalt» Lakos őrmester, amíg az altisztek is elismerték, hogy igaza van, a lakomát illik valamivel viszonozni s megegyeztek, hogy Isten neki, menjen haza és vigyen tíz foglyot magával. A mieink nagy ujjongással fogadták Lakost és foglyait, csak az őrmester morgott, hogy «nem éri meg az a tíz rusznya orosz azt a finom szalonnát és jó gugyit». Várt egy darabig, hogy talán a többi is átszármazik, de mivel nem mozdult senki, hát megint átlátogatott az oroszokhoz, felvilágosítandó őket arról, hogy a tíz fogoly kevés, ő erre az üzletre ráfizet. S halljatok csudát! Megint egy kis csoport fogollyal tért vissza, ö azonban még mindig elégedetlen volt a «szavallása» eredményével. Üjra meg újra átment s mire esteledett, százhúsz orosz foglyot csempészett át a mieinkhez. Ezzel a számmal végre beérte. — Mondtam, hogy beszélni kell tudni velük, — hangoztatta önérzettel — de persze észnek köll lenni a beszéd irányában. Minthogy néhány nap múlva ismét kitüntette magát (hat emherrel visszavert hatvan oroszt), megkapta az arany vitézségi érmet. Viseli is egészséggel.
