Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

Lakos Gyurka «szavall»

42

föl magát: egy tarisznya szalonnával és kenyérrel, egy skatulya cigarettával és egy üveg pálinkával. Emellett alaposan föl is fegyverkezett. %

így fölszerelve, nyugodtan átballagott muszkáékhoz, akik azon a vakmerőségen, hogy egyetlen ellenséges katona közibük mert keveredni, úgy meglepődtek, hogy lőni is elfelejtettek, Lakos pedig, mielőtt magukhoz tértek volna, felnyitotta a tarisznya száját s így kezdett szavalni:

— No, szegény muszka, ham, ham!

Az oroszok sovány, csontig aszott arca csakugyan nagy nélkülözésről beszélt. A szalonna és kenyér láttára fölragyogott beesett apró szemük. Elfogadták a váratlan ajándékot és mohón ették.

— Köszönjük, atyuskám, — mondották hálásan.

Lakos most elővette a második argumentumot:

a pálinkás bütyköst. Kicsavarta a nyakát, rájuk köszöntötte, egyet húzott belőle (ne gondolják, hogy meg van mérgezve):

— Egészségiekre! Igyatok árva muszkák. Vutki!

Az oroszok, akik eddig is inkább álomnak, mint valóságnak tartották, hogy egy ellenséges katona közéjük poty- tyanjon és traktálja őket, el voltak bájolva. A cár atyuska ugyan eltiltotta a vutkit, de vétek lenne elutasítani, mert ezt az ellenséges katonát bizonyosan a grodnói csodatevő szűz küldte ide, hogy megkönyörülvén a szegény igazhitű katonák ínségén, felüdítse fáradt testüket, lelkűket. Kézről-kézre járt a bütykös és mikor Lakos őrmester szétosztotta köztük a cigarettát is, kész volt a barátság. Csak akkor kezdtek hajazni hozzá, mi a célja a jótékony adakozónak, mikor az, félreérthetetlen mozdulatok kíséretében, a magyar árkok felé mutatva, így szólt:

— No, most hajde, hajde! Oda, ni!

Az oroszok egy része hajlandó lett volna erre, de az altisztek összeröffentek s heves eszmecsere után, egyikük Lakos elé lépett és mindenféle kézmozdulattal, hangtöredékkel és integetéssel ezt adta tudtára:

— Mi itt, testvér, százötvenen vagyunk, te pedig