Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
Lakos Gyurka «szavall»
41 Lakos Gyurka «szaval! ». Ez a történet, melyet most elmondandó vagyok, nagyon kalandosnak tetszik, de mégis való. Bizonyítja az a ragyogó aranymedália, mely Lakos György 37. gyalogezredbeli ó'rmester széles mellén kevélykedik. De különben is, hiteles adatok bizonyítják valóságát. Lakos Gyurka mint póttartalékos vonult be ezredéhez és mindjárt az elején oly sikerrel verekedett, hogy ezredese altisztté léptette elő. Később megsebesült, kórházba került, de nem sokáig maradt ott, amint, úgy ahogy meggyógyult, visszakérezkedett a harctérre. Minthogy zászlóalját nem találta meg, egy honvédezredhez csatlakozott s azzal több heves harcban vett részt, gyarapítván hadi tapasztalatait, amikben derék honvédeink társaságában is bő része volt. A tapasztalat-gyűjtésnek az lett a vége, hogy ismét megsebesült, de amint lehetett, megint jelentkezett, hogy küldjék minél előbb a frontra. Így került vissza saját ezredéhez, most már mint őrmester. Világos, hogy az olyan ember, a ki kétszer megsebesült, végigverekedte a háborút közösök és honvédek kötelékében, méltó joggal néz le a legmagasabb paripa hátáról a többi ember fiára. Lakos őrmester is leereszkedően kérdezte katonatársaitól: — No, gyerekek, hát van-e sok muszka foglyotok? — .Egy szál sincs, — feleltek társai. — Nincs? Hát hogy van az? — Nagyon elásták magukat az ebadták. — Persze, mert nem tudtok beszélni a fejükkel. Majd megmutatom én, hogyan kell «szavalni» nekik, hogy megadják magukat. — Csak nem megy át hozzájuk, őrmester úr? — De bizony átmegyek. Lakos őrmester másnap csakugyan fölkészült, hogy átlátogasson a háromszáz lépésnyire levő orosz lövészárokba. Értesült róla, hogy az oroszok már jó ideje koplalnak, tehát a következő «szónoklati eszközökkel» szerelte
