Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A géppuskák hőse
39 A géppuskák hőse. A géppuskák a mostani háborúban emelkedett a legfélelmesebb emberpusztítók közé. A régi véres háborúkban még sejtelmük sem volt az embereknek arról, hogy megszületik egy kis szörnyeteg, félig puska, félig ágyú, melyet a ló oldalára kötve villámgyorsan lehet a harctér bármely pontjára vinni és sok esetben eldönteni vele az ütközet sorsát. Csak a legutóbbi háborúknak volt hozzá szerencséjük. Ez az igazi halál kutyája, mely, mikor elkezd csaholni, ezer halált köp ki, jégeső' gyorsaságával, magából. A régieknek bizony sok mindenről nem volt sejtelmük, amit a mostani világháború produkált, amely háborúban összefogott tudomány és lelemény, katedra és gyár, elmélet és gyakorlat, hogy örökre emlékezetessé tegye a népek e nagy mérkőzését. A mi géppuskáinknak igen nagy a tisztessége az ellenség szemében. Géppuskás-osztagamk jelentkezése (amit persze az ellenség többnyire már csak akkor vesz tudomásul, mikor pokolbeli seprő gyanánt keféli el sorait, lévén a géppuska egyik nagy előnye, hogy könnyen elrejthető) sápadt színre festi ellenfeleink arcát. Az oroszok különösen respektálják géppuskáinkat, mert amint felhangzik a puskatűzben baljóslatú kattogásuk, egyszerre valóságos förgetege rohan rájuk a lövedékeknek. A géppuskát kezelő tisztek és legények nyugodtságán, bátor" ságán, ügyességén és kitartásán azonban nem fog az ellenség dühe. Kitűnő géppuskakezelő volt Munteán János, az erdélyi 31-ik gyalogezred tizedese, aki az ellenséges gránátok leghevesebb viharában is nyugodtan és biztosan dolgozott géppuskájával. Egyszer csak földetrengető dörgéssel közvetetlen mellette csapott le a gránát, melynek robbanása a géppuskával együtt a levegőbe emelte . . . A gránát nagy úr. A hova a gránát lecsap, ott meging és megnyílik a föld és mint a dühödt víztölcsér az útjába került csónakokat, darabokká törve-zúzva röpíti a magasba
