Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

VI

melynek markolata a Felföld, pengéje az Alföld, hegye a Székelység, villáma a Tuladuna, zenéje a főváros: Magyar- országnak a harctérre vonuló ifjúsága. Félszáz év óta nem látták ily szépnek, nemesnek, erősnek, szerelemre és becsületre méltónak ezt a nemzetet, mely most, fegyverén kezével, a félvilággal néz bátor farkasszemet, a félvilággal, melynek süvege az északi jég, cipője a narancs aranylabdáit ingató francia Riviéra.

Tekints le, Uram, felhőid ablakán a fegyverbe öltözött magyar nemzetre és engedd le hozzánk szemed keSPes mosolyát. Hiszen ritkán ment hadba nép ily tiszta zászlóval. Erre nincs írva sem önzés, sem gyűlölet, sem irigység, sem vérszomj, csak egy fejedelmi hitvespár halvány képmása szomorodik rajta. Egyszer már látott ilyen zászlókat a történelem ; akkor is magyar kéz vitte. Akkor Endre herceg képével repestek a harc viharában a magyar zászlók■ Nagy Lajos király ment megtorolni meggyilkolt öccse halálát. És míg akkor a zászlókon a hitvesi árulás szégyenbibora lobogott, a mi mostani zászlóinkon a hitvesi hűség és mártirság liliomkoronája ragyog. Es Te, aki megáldottad Nagy Lajos fegyvereit, megvonnád ke§yel- medet Ferenc József megbántott ősz fejétől? Nem, Uram, pogány és istentagadó módjára vétkezném, ha csak egy percre erőt venne rajtam a kétség: velünk vagy-e? Mert akkor megtagadnám a mennyet, az örök igazságot, az erény fenségét, az eget napjával és minden csillagával és lelkem a sötétségben bolyongna, korbácsoltatva a tenger fekete hullámszörnyeitől és széttépve gyilkos káprázatok farkasfogaitól.

Es kőnyörgök Hozzád, küldd le vigaszodat a magyar