Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

VII

házakba, melyekben most fájdalomszülte titkos gyöngyök peregnek Ie az anyák, hitvesek és gyermekek arcán, — friss fájdalom könnyei most és sok arcon később örök fájdalomé. Küldd le angyalarcú, galambszárnyú vigaszodat az elhagyatott öregekhez, nőkhöz és gyermekekhez, hogy letörülje a köny- nyeket, melyeket nem tud fölszántani sem a nemzeti lelkesedés egedet nyaldosó lángja, sem a dicsőség borostyánjának hús sátora, hanem csak egyedül a Te irgalmad puha aranygyolcs kendője.

Küldd le hozzájuk a nehéz órákban, a félelem, rebegés, rémület és gyász óráiban, Gizella kúályné Rajtad merengő kegyes árnyalakját, hogy hite ércét égesse lelkűkbe. Küldd le Árpádházi Erzsébet szende liliomalakját, hogy rózsáit szívükre hintse és Szűz Margit kírályleányt, hogy mennyei fényben fürdő fátyolával kötözze be sebeiket. És küldd le Erzsébet király asszonyt, hogy anyai és királynői mártirmosolyával ajkán, vezérelje őket az áldozatok utján.

Mo'st a fegyverek zengenek és a harci zajban szegény énekes szolgád hangja csak rebegés. De Te, aki meghallod a pehely lebbenését, talán füledbe veszed az én imádságomat is. Mert az én könyörgésem nem is csak az enyém, hanem egész Magyar- országé. Erről imádkozik hozzád a hegy és a völgy, a rengeteg és a puszta, a folyó és a szél, a bérc és a földi rög, a király és a koldus, mert egyek vagyunk mindnyájan érzelemben, szívben, hitben, reményben, — csak az egyik imája zengőbb és fenségesebb, a másiké egyszerűbb és gyámoltalanabb. Oh, Uram, itt áll előtted a csöndes munkájából fölrázott magyarság, táborokba gyülekezve, — míg mezei, szérűi, szoléi, gyárai,