Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
Vizen át, jégen át
37 Vizen át, jégen át. Egy szürke téli reggelen a 7. hadtest-vonat-parancs- nokság kiküldött egy lovast, azzal a parancscsal, hogy a lomnai mozgó lókórház azonnal induljon. A küldönc csakhamar visszatért és jelentette, hogy a parancsot nem viheti meg, mert az árvíz elragadta az Ondava hídját és a megáradt folyón lehetetlen átkelni. Mit volt mit tenni? Utászok nem voltak kéznél, hogy a küldöncöt átvigyék a folyón, a parancs azonban sürgős volt és nem lehetett vesztegetni az időt. No, ha senki, Vágási Péter, a 3. vonatkísérő-század szakasz vezetője, átkel azon a megvadult vizen. Szerencsére, minden csapatnál van egy vagy több olyan ember, aki nem ismer akadályt, akire a parancsnok olyan bizonyosan számíthat, mint saját magára. Ezek előtt a keményvágású, acélizmú katonák előtt nincs tűz, víz, veszély és lehetetlenség, amin át ne gázolnának. Ilyen páratlan katonák mellett érthetők csak meg azok a tüneményes sikerek, melyeket hadaink az oroszok ellen kivívnak és egész Európát bámulatba ejtették. Csak az olyan hadsereg tudta a Gorlicétől kiinduló diadalmenetet oly villámgyors csapásokkal megtenni, melynek olyan katonái vannak, amilyen Vágási Péter. — Próbálja meg hát Vágási Péter! A derék katona nem is vonakodik, — hiszen ő azt a szót nem ismeri. Megindult és kikutatott magának egy átjárót, melyen máskor át lehetett lábalni az Ondaván, most azonban ugyanott öles hullámok nyargalásztak. Vágási beleugrat e hullámzajlásba, melynek magasra csapó habja szinte füstölög és porzik körülötte. Vágási úszva küzd a habokkal, még pedig csak félkézzel, mert a másik kézzel a sörényt fogja, hogy a lótól el ne sodorja a folyó. Micsoda küzdelem! A víz hideg, borotva éle nem oly sebző, mint ez a decemberi folyóvíz. Tízszer megközelíti a túlsó part jéggel szegélyzett meredekjét, de a folyó vad sodra mindannyiszor visszarántja, úgy, hogy néha úgy fest
