Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

A kukoricásban

26

sem férkőzött Moór zászlós agyának legrejtettebb zugába sem.

Parancsára villámgyorsan fedezékben lapult a honvéd is és elkezdte húzni Manlicher-féle hegedűjén a csaták legszilajabb nótáját. Olyan tüzet zúdított az öt honvéd muszkáékra, hogy hamarosan megtelt a levegő jajgató, hörgő hangokkal . . . Most már bezzeg nem volt néma a táj és ugyancsak beszélt a honvédek harcáról halom, völgy, sík, bozót, fa . . .

Oly pusztító volt az «ötök» tüze, hogy néhány perc múltán már ellanyhult az oroszok tüzelése s nyilvánvalóvá lett, hogy lelkierejük, a harc e főrugója, megtört. A zászlós felszólította őket, hogy adják meg magukat, mire egy tiszt és harminckét katona emelte magasra a két karját. Ot honvéd előtt! Húsz elesett orosz azonban már ott feküdt a lövészárokban, öt honvéd fegyvereitől leterítve.

— No, lám, hát elég volt az oroszok elcsípésére a huszonöt honvéd, — mondotta megelégedetten a parancsnok.

— Sőt mi több, elég volt négy is, Moór László zászlóssal az élén!

Így szolgált rá az elsőosztályú ezüst vitézségi éremre Moór László zászlós és a második osztályúra Hódy János egyévi önkéntes tizedes, Sztráda István tizedes, Kovács Károly őrvezető és a négy honvéd.

A kukoricásban.

Sebesen hömpölyögnek a Száva sárga hullámai. A 23. császári és királyi tábori vadászzászlóalj a szerb parton áll, miután a mieink Jaraknál átkeltek a folyón. A zászlóalj elővédnek van kiküldve a további előnyomulásban.