Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

Oroszfogás

24

az ellenséget, anélkül, Hogy lőne, ez a legnagyobb vitézség és önuralom példája.

Pedig a trencséni ezred e szakaszától már öt lépésre volt az ellenség.

Most felhangzott a szakaszvezető parancsszava. Tűz! A fegyverek eldördülnek. Szuronyt szegezz! A kis csapat, élén Svabik szakaszvezetővel, ráveti magát a sokszoros túlerőre.

Az ellenség meglepődve a váratlan rohamon, részben hátrál, részben megadja magát. A szakaszvezető szépszámú fogollyal csatlakozott ezredéhez.

Mikor másízben a hetvenegyesek állásukat változtatták, megint Svabik szakaszvezető volt az, aki félszakasszal mindaddig feltartóztatta az oroszokat, míg az ezred mozdulatait már meg nem zavarhatták. És noha az ellenség hevesen lövöldözött rája, csapatát oly ügyesen visszavezette századához, hogy egyetlen embert sem vesztett. Ha valaki, ő megérdemelte azt az arany vitézségi érmet, mely mellét ékesíti.

Oroszfogás.

Az oroszok cserbenhagyták állásaikat és hátráltak. Ám a mieink ezzel a hírrel egyetemben értesültek arról is, hogy egy félszázad muszka még a lövészárokban lappang és a hátrálást fedezi. Ezt a félszázadot tehát el kell fogni vagy megsemmisíteni.

— Azt hiszem, huszonöt honvéd untig elég erre a munkára, — vélte a parancsnok.

— Igen és az élén Moór László zászlóssal, — hangzott a pótvélemény.

Moór László honvédzászlós megkapta hát a párán-