Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A kitűnő szakaszvezető
23 sége minden dicséretre méltó. Meg is kapta az arany vi- tézségi érmet. A kitűnő szakaszvezető. A szcytniki-i éjjeli harcban sikerült az oroszoknak, óriási túlerővel visszaszorítani a trencséni 71 gyalogezredet, mely a falut védelmezte. Az ellenség az ezred után nyomult és annak némely osztagát húsz lépésnyire utolérte. Ebben a veszedelmes pillanatban Svabik, Ádám szakaszvezető hidegvérrel párosult vitézsége lehetővé tette, hogy a hátráló 71. ezred ismét sikerrel fölvehesse a harcot. A szakaszvezető az ellenséget a sötétségben öt lépésre engedte magához, ami hallatlan közelség. Ott állt Svabik hatvanad magával s várta a közelgő muszkát. Az jött is. Már oly közel volt, hogy szinte a lélekzete érte a mi bakáink arcát. — Lőjjünk-e szakaszvezető úr? — kérdezte a tizedes suttogva. — Még nem, — szólt Svabik. No, már tíz lépésnyire vannak . . . Ha a puskájukat kinyújtják, talán el is éri szuronyuk hegye a trencsénieket. Ez roppant izgató pillanat. Az ellenség közelléte a legbátrabb katonának is gyorsabb keringésre hajtja vérét és megdobogtatja szívét. Mikor az ellenség ötven-hatvan lépésre van, a katona újjá már ellentállhatatlanul keresi a ravaszt és minden izma megfeszül arra a nagy ugrásra, mellyel az ellent megrohanni készül. De hogy egy kis csapat tíz .. . nyolc . . . hat... öt lépésre engedje magához