Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A czarkówi kastély parkja
17 szén huszonöt lépésnyire engedte az oroszokat s akkor bömbölve tört elő torkából a parancs: — A kézigránátokat! Nem sok ilyen gránáttal rendelkezett, de mikor a kis dobozok az oroszok lába közt felrobbantak, akárcsak a tűzijáték békái szüretkor, megtorpantak az első sorok. Talán csak a zavar és a meglepetés pillanata volt ez, melynek múltával a sötét vadállat, mely a magyar bakák előtt lihegett, új bátorságra kapott, ismét előreront roppant testével. Licbteneckert azonban nem adott időt erre. Vad hurrával rontott neki az ellenségnek, magával ragadta a vele volt néhány embert, akik a düh libegésével, szilaj ordítással ugrottak neki az oroszok falának. Az orosz arcok fakón, meredt szemmel, a hideg ellenére verítékkel bontottan fehérlettek és fénylettek elébük a sötétségből. S a kis csapat, mint a vadmacska a medve arcának, úgy vetette magát a fakó arcok soraira. A zászlós jól megválasztotta az ellenroham idejét; pániktól megragadva özönlött vissza a roham-hullám . . . Három orosz halott és nyolc sebesült ott maradt a földön, tanúbizonyságul a zászlós lélekjelenlétének. Hidegvérű elhatározása megszerezte neki a nagy ezüst vitézségi érmet. Ez azonban csak egyik hulláma a dicsőség folyamának, mely ezen az éjszakán áthömpölygött a czarkówi parkon. A déli arcvonalon áttörték az oroszok a védők vonalát és már hátba és oldalba kapták a tizenegyedik századot. Valami félzászlóalj orosz rohanta meg Simonies János címzetes őrmester szakaszát. János őrmester épen jó kedvében volt. A századosa mellette állt és ő meg akarta mutatni, mit tud. Nem várt tehát parancsra, hanem saját szakállára rohamot vezényelt. Egyetlen szakasszal nekirohant két orosz századnak. A századosa azt hitte, hogy megőrült, de ő is vele rohant, nem akarta cserben hagyni a derék fickót. A kézi tusában, mely most következett, nem egyszer szegődött szurony a százados mellének, puskavég a fejének, de a hű őrmester mindig saját testével riasztotta el a halált a századparancsnokától. Ám hasztalan vigyázott Simonies János a századosra, hasztalan kínálgatta a halálnak A mi hőseink, lí. 2
