Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A czarkówi kastély parkja
18 magát föllebbvalója helyett, annak a százados kellett s nem Simonies János. A halál alattomosan a százados szívébe lopózott s a hős szótlanul összerogyott. Simonies magyarjai tomboltak. A halott százados most olyanná vált szemükben, mint valami szent lobogó. Erőt árasztott feléjük, vezette őket és megacélosította fáradt karjukat, hogy még pusztítóbban zuhanjon alá az orosz koponyákra puskájuk tusa. Minden katonában föltámadt az elesett százados, noha ő maga csöndesen és mozdulatlanul feküdt lábuknál. És hogy a szót ne szaporítsam, hát sietek megírni, hogy az őrmester visszakergette a két század oroszt és kétszáz fogoly muszkát arra kényszerített, hogy halott századosának diszőrségéül szolgáljon, mikor négy magyar katona könnyezve vitte ki a tűzvonalból. Így került vissza a derék szakasz régi állásába. Most a másik oldalról fenyegeti a szakaszt az oldaltámadás. De áll még a talpán Simonies és kezében van jó fegyvere. Egy tekintet az ellenségre, egy magyaros kiáltás a legények felé: — Utánam! Tizenöt fiú követi. Ezekkel rohant Simonies a tízszer erősebb ellenségre. Háromszor tör a kis csapat az oroszra, melynek vonala széttöredezik, de mindannyiszor össze is forrad ismét. Simonicsnak már öt embere elesett, tehát csapatának harmada vérében feküdt. De makacs fajta az őrmester, nem olyan bordában szőtték, hogy hátráljon. Ha nem segít a golyó, meg a szurony, elő a kézigránáttal, fordítsd meg a puskát! És hajrá! üsd, vágd, nem apád! Bomlik, hátrál, menekül már az orosz. Simonies keresztül tört csapatain és most hátba fogja a Volga és Dnyeper kócos, szőkehajú fiait. Most már nem lehet visszafelé futni. A menekülők előtt a kastély; nosza le annak a pincéjébe! Oda búvik az orosszá valamennyi. Simonies pedig nem rost, ide ugrik, oda szökken és elzárja a pince valamennyi nyílását. Most mentsd meg hát az irhádat, muszka! A kelepce becsapódott és az őrmester kegyetlen arca megszelídült. Letörülte homlokáról a verítéket és mosolygott. Mit gondolt eközben, mit nem, kemény arcvonásaiból
