Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

Róka koma

152

a lóról és a házikó közelébe csúsztak. A tizedesnek sikerült magát velük észrevétetnie és jelekkel az oroszok hátába dirigálta őket. A kettős támadásnak az oroszok nemsokáig tudtak helyt állani és miután ötük elesett, a többi 30 megadta magát.

Schuller tizedes, «a bárom útszéli ház» elfoglalója, most keblén viseli az elsőosztályú ezüst vitézségi érmet.

Róka koma.

1914 december 22-ike és 23-ika közt való éjszakán gonosz világ járta a Sempicbov mellett és a derék nagy- kanizsai negyvennyolcasok közül, akik ott álltak, senki sem gondolt alvásra. Az orosz sűrű tömegekben betört állásaikba és olyan pokoli devernya keletkezett, hogy szinte el sem lehetett képzelni, hogy másnap a szent karácsonyest várja az emberiséget. Már senkisem tudta, hol van a barát és hol az ellenség, úgy fütyült mindenfelől a golyó. Ha nem lettek volna járőrök és földerítők, akik halálmegvetéssel nyomultak előre a sötétségben, sok jó magyar, golyó oltotta volna ki derék magyar katonáink életét.

Pete Károly őrvezető, címzetes tizedes és Kovács Pál, gyalogos, önként csatlakoztak olyan járőrhöz, mely megakarta állapítani, hogy ötven lépésnyire ellenséges rajvonal fekszik-e a sötétségben, vagy pedig a mieink lappanganak-e ott. Nesztelenül csúsztak előre, egyre közelebb, — semmit sem lehetett felismerni. Tehát előre, előre. Most már egészen közel jártak. Egyszerre néhány lövés dördült el és ugyanakkor körülfogták a járőrt az oroszok. Az ellenállás hasztalan lett volna. De két olyan minden hájjal megkenekedett fickót, amdyen Pete és Kovács volt, nem lehet oly könnyen elcsípni.