Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
Tizenhatfokos hidegben
149 Végre megtudta, miféle katonák azok. Oroszok voltak. Valami száz orosz csoportosult egy sebesült orosz vezérkari százados körül, nyilván azzal a szándékkal, hogy a tűzből kivigye. Kocziha harsány hangon felszólította az oroszokat, hogy adják meg magukat. Embereinek puskacsöve oly fenyegetően meredt a már amúgy is megszeppent ellenségre, oly hatalmasan dörgött az őrmester hangja, hogy az oroszok, akik valószínűleg már amúgy is megelégelték a harcot, gyors elhatározással megadták magukat. Az őrmester száz foglyával együtt a sebesült vezérkari tisztet is a mieink táborába vitte, ahol nagy diadallal fogadták. Rettenthetetlen magatartását az elsőosztályú ezüst vitézségi éremmel jutalmazták. Tizenhatfokos hidegben. Sipőcz Lajos, a 13-ik honvéd-gyalogezred szakaszveze- tője, az áldozatkészség és hősi bátorság mintája. Ha ő elvállal valamit, meg nem akasztja teljesítésében maga Belzebub, sem pedig a kaszás halál. Legszívesebben olyan feladatra vállalkozik, mely a legbátrabbat is megdöbbenti. A legnehezebb járőrszolgálat, a legveszélyesebb földerítő munka az ő szenvedélye. A múlt évben március 7-én csinálta meg legpompásabb remekművét, oly bátorsággal és halálmegvetéssel, melyről sokáig beszéltek a században és fognak még beszélni évek múltán, a kis falvakban, melyekbe e nagy háború vitézei egykor győzelmesen hazatérnek. Jelentkezett, persze önkéntesen, hogy az ellenséges állásokról világos képet fog szerezni a parancsnok számára. A San partján, Prociáne mellett történt a dolog. A folyó balpartján voltak a mieink,
