Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A kötözőhely
102 A kötöző hely. Ez a fájdalmak kikötője. Itt kötnek ki elsőül azok, akik a csata vértengeréből érkeznek, itt nézik meg és kezelik, rendezik őket egyelőre és osztályozzák a seb minősége szerint s osztják be oda, ahova tartoznak. Súlyosabb operációk nem történhetnek itt a szabad ég alatt, a csata habzásában, mely elég gyakran ide, a hősi segítő csapatra is átföcskendi tüzes tajtékját. Jönnek az áldozatok hordágyakon, vagy hűséges katonáik karjai közt, vagy roskadozva két bajtárs között, akik őket támogatják. A föld rögéhez hasonlítanak, úgy bevonja őket a sár és por szikkadt barna kérge. Itt-ott a hordágyon sóhajtozó és nyöszörgő sebesültön sötét, száraz vérfolt látszik, avagy eleven vér, mely bugyborékolva lövel ki minden szívdobbanásra. Ezek számára, a súlyos sebesültek számára kocsik állanak készen, amelyeken őket nagy óvatossággal a nyomorultak és szegények örök párnájára, szalmára fektetik. A kocsisok is felugrálnak helyükre. Itt az ideje az indulásnak. A főorvos már többször néz aggódva az égre, ahol mind kisebb távolságban felhők támadnak és füstölve szétáradnak a levegőben. A sátrat, ápolószemélyzetet és a könnyen sebesülteket legvégső esetben ő maga, a főorvos fogja biztonságba helyezni, de előbb a nehéz sebesülteket kell elszállítani a szükségkórbázba, ahol alkalmasabb készülékek s orvosságok is vannak az ő sóhajtozó és szétmarcangolt testük számára. Az út odáig veszedelmes és hosszú s neki a helyét nem szabad elhagynia. Ekkor előáll Székely Alfréd 29-ik honvéd- gyalogezredbeli egyévi önkéntes őrmester és vállalkozik rá, hogy a szállítmányt elvezeti. A főorvos melegen kezet szorít az áldozatkész fiatalemberrel s az oszlop elindul szenvedő terhével. Fényes és kegyetlenül szép a nap; egészen a szemhatárig élesen és tisztán kiemelkedik minden tárgy a síkságból, a legnagyobb óvatosságra van tehát szükség, mert az ellenséges tüzérség, ha szükségesnek látja, a vörös-
