Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
Honvédroham, honvédzászló
3 Egyszerre megrendült a föld. Azonnal tudtam, hogy ez új honvéd-roham. Sőt, hogy már nem is lehet messze. Ah, ez a rengő, dobogó föld! Ezt nem lehet leírni. Aki nem hallotta, nem is sejtheti, mit jelent, mikor ezer, ötezer, tízezer rohanó láb dobol a földön, aki nem úgy hallotta, mint én, lassan elvérezve, félig a halál sötétségében lebegve. Mintha nem is lábak, hanem óriás vascölöpök vernék, löknék, rúgnák maguk alatt a földet, amely mintha robajló dörömböléssel csúsznék alá a semmiségbe. A vihar morgásához nem hasonlíthatom, mert több volt a viharnál, ez száz vihar volt, mintha az egész mindenség dübörögne, mintha minden rög, melyet ez a roham tapodott, kerekre nyitná száját és torkaszakadtából ordítaná a honvédroham nótáját. En pedig ott feküdtem a nyöszörgő földön, magam is egy rög és reszkettem, mint ahogy a föld reszketett és szerettem volna én is üvöltözni, rohanni, mint ahogy — legalább nekem úgy tetszett, — a föld, a domb, minden porszem, minden fa és bokor, élő és halott együtt tart ezzel a rémes dübörgéssel. És szemem kerekre nyílva, szinte kipattanva üregéből, várta a csudálatos hangok testekké válását. Egyszerre csak, mint egy kísérteties árnyékhullám, megjelent a rohamoszlop. Egy sor sápadt arc. Egy sor csudálatosán égő szem. Es minden száj ordít, nemcsak a száj, az egész honvéd, a mell, a kéz, a láb, mind üvölt valamit, szinte lobog és ég valamennyi e vad harci kiáltás lángjaiban. És hogy közeledik a roham, oly gyorsan, mint a mákonyszülte, fékét vesztett álomkép. Ki tudna ennek útjába állani? Azt hiszem, ha egy pillanatra behúnynám a szememet, mire kinyitnám, már elrobbant fölöttem árja. De még van alkalmam szemügyre vennem az arcokat — száz méternyire az orosz árkoktól, fellegében az orosz golyóknak. Mind egyforma arc, egyformává tette az emberfölötti, szinte eszméletlen láz. Csupa olyan egyenes orrú, konya bajszú, pelyhedző állú, sárgás-sáppadt, fanatikus arc, amilyen a Munkácsy Honfoglalás-képén látható, a közmagyarok soraiban. Ez a perc lefosztotta róluk az i*
