Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya őskora a magyarok bejöveteléig
66 O S K O R. gombos pánttal szorítva, mint ezt az e fejezetünk végére illesztett rajzunk, egy a Juhász-féle gyűjteményben lévő, villányi példány után mutatja, a későiben pedig e fölkanyarodásnak csak emléke marad meg a fibula tűtokjának áttört háromszögalakú képzésében. Ily fajta különbségeket lehet észlelni a La Téne ízlés e három fejlődési stádiumában, annak többi termékei közt is. Az a körülmény, hogy megyénk területén és általában a Dunántúl a kora és közép La Téne termékei oly gyakoriak, a mellett szól, hogy ama kelet felé való áramlások, melyek ez új ízlést nyugati góczpontjá- ból megyénk területére hozták, már igen korán megkezdődtek. A történelmi följegyzésektől eltekintve, van támpontunk arra nézve is, hogy ezen áramlások nem pusztán kereskedelmi jellegűek voltak, hanem újabb törzsek betelepedésével jártak. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az égetetlen temetkezések, melyek a bronzkultura virágkorában kimentek a megye területén a divatból s ezt a legalább megyénk területén árja szokást kiszorította a halottégetés szokása; mondjuk, azt tapasztaljuk, hogy az égetetlen temetkezések divatja ismét előtérbe nyomult ennek az új ízlésnek terjedésével. E körülmény nyomósán szól oly újabb törzsek betelepedése mellett, melyeknél az árja égetetlen temetkezés divatja a túlnyomó, hogy pedig ez a nyugati vasipari központ kifejezetien árja jellegű, arról föntebb is szólottunk. Kevésbé határozottan adhatunk választ arra a kérdésre, hogy ez új betelepedések milyen változásokat idéztek elő azon állandóbb jellegű szervezetek életében, melyeknek létrejöttét már az első fémkorokban erős valószínűséggel föltételeztük. Erre nézve bizonyos, hogy megyénk lakosságának ethnikus összetétele már akkor körülbelül azonos volt a nyugati szomszéd területekéivel, a különbséget e tekintetben csak az képezte, hogy mentői nyugatabbra fekszik egy-egy terület, annál erősebb annak árja eleme. Ennélfogva ha bizonyos is az, hogy a nyugati új czentrum által kibocsátott haza- és zsákmánykereső rajok megyénk területét érték, nem okvetlen következés, hogy az itt létrejött s az övéikkel hasonló szervezeteket okvetlenül fölbomlasztották legyen. Nincs kizárva, hogy a jövevények lettek a győzők, de ez esetben is legfölebb a név változott, de nem a szervezetemig ellenben ha az általuk megtámadott törzsterület elég erős volt támadásuk leverésére, akár mint hadifoglyok, akár mint meghódoltak ők szaporíthatták annak lakosságát s ez esetben sem a név, sem a szervezet nem változik, csak annak lakossága és kultúrája szineződik. E féle kölcsönhatásról szól az is, hogy az új divattal ismét előtérbe jutott égetetlen temetkezés korántsem vált oly általánossá, mint a bronzkor végén a halottégetés. Mindkét fajta temetkezést együtt és egymás mellett látjuk ugyanis érvényesülni ezentúl. Epen ezért nincs módunkban eldönteni, hogy ama kelta végződésű törzsnevek, melyek több-kevesebb valószínűséggel megyénk területével összeköttetésbe hozhatók s melyekről az antik világ történet- és földrajzíróinak följegyzései nyomán van tudomásunk, oly törzseiket takarnak-e, melyeket a nyugatról indult vándorlások dobtak megyénk területére, avagy olyanokat, melyeknek törzsterülete már a bronzkorban is itt virágzott? Annái kevésbé tehetjük ezt, mert e nagyobbára
