Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A SZABADSÁGHARCZIG. 665 Siskovicsot teliát se Bées érdeke, sem elhomályosuló sógora, Somsich, hanem saját jogászi véleménye szakasztottá el c kérdésre nézve ama párttól, mely menten érezte magát az aristokratia előítéleteitől, míg Somsichról, a nádor kedvenczéről, ki őt alnádorrá, pestmegyei főispáni helytartóvá tette, ugyanazt aligha lehetne elmondani. A vármegyében a következő év márczius 5-ikóre hirdettek közgyűlést, hogy a lemondott Siskovics helyett másik követet válaszszanak. A szavazás előtt a kérdés bizonytalannak látszott és végre az urnából üTaj- docsy Antal szolgabíró neve került ki, ugyan e család harmadik hasonnevű fia, mert már atyja és öregatyja viselték e tisztet. Ugyan e közgyűléshez levél is érkezett Répásy Lipóttól Pozsonyból, értesítvén a vármegyét, hogy Ferencz király márczius 2-án megszűnt élni. (A levélben 3-ika áll). Az ország ezzel egy lépést tett. Ferencz helyét a már 1830-ban megkoronázott Ferdinand foglalta el és az országgyűlést a közbejött inczidens után folytatták, mintha semmi se történt volna. És lépést tett a vármegye is, mert Végh Johanna már 1834-ben jelentette, hogy atyja, Végh István, Baranyavármegye főispánja szeptember 30-ikán 73 éves korában elhunyt. A vármegye gyászmisét s ünnepélyt rendezett. Az országgyűlésre küldött követek egy kérdésen össze nem egyezhetvén, külön-külön kérdést intéztek, hogy hogyan adják szavazatukat. A kérdés eldöntése jobban bevitte a politikát a gyülésterembe és miután különösen Kajdocsy minden mozzanatról értesítette a vármegyét s a megfejtendő dolgok vitális érdeket képviseltek, az interregnum lefolyása alatt kis országgyűléssé fejlődött a vármegye közgyűlése, melynek azonban vitái a rend szerint megszokott mérsékletet tanúsították. Sárdi Somsich Pongráczot, a hét személynököt, a király 1835. julius 6-ikán nevezte ki Baranyavármegye főispánjává és augusztus 3-ikán ultimátumot bocsátott ki, melylyel a beiktatás ünnepélyes szertartásaitól fölmentette, mire még ugyanaz évben számos tagból álló küldöttség, élén Siskovics József alispánnal és Tersanky (Tersztyanszky) Imre kanonok és ez. püspökkel Pozsonyba ment őt üdvözölni. Akkor abban a véleményben lehetett az új főispán, hogy Baranyavármegye teljesen lenyűgözött és hogy itt ellenzék ne támadjon, intézkedésre alig van szükség. Később mégis meggondolta a dolgot és 1836. junius 6-ikán nemcsak nagy ünnepélylyel ülte meg beiktatását, de arra Barcs, Tolna, Somogy, Pest és Yerőcze megyéből számtalan vendéget is hozott. A beiktatás a szokásos formák között történt; küldöttség és eskü annak lényegesebb részei. Itt először olvassuk, hogy a főispánt a főbírák fölemelik. A főispán hosszabra nyúlt beszéde intelmekkel van tele. „Gondosan őrizzük“, mond többek közt „elődeinktől örökbe vett ősi intézkedéseinket és merészebb lépéseket követvén, az elvetemült féktelenségnek soha helyt ne adjunk, mert csak ez azon ellenség, mely tanácskozásainkat lehetetlenné teszi.“
