Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
664 A TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL el továbbra is a követséget. Nehezen bár, de az egyhangú közóhajnak engedve a követség! teherre újra vállalkozott, azonban csak kevés ideig viselte azt. 1835. február 7-ikén épen gyűlés volt a teremben, mikor Siskovics váratlanul betoppant, lemondván újra és most már visszavonhatatlanul. Ez alkalommal beszédet is tartott, fölhozván, hogy védette tőle telhetőleg a nemzet szabadságát és a nyolcz százados tisztes alkotmányt, mint hitére bizott szent ereklyét épségben igyekezett megtartani. Indokolja egyúttal eljárásának átalakulását, mert „a Liberalismus eszményei nem érhetnek meg rögtönösen, hisz ugrás a természetben nincsen, mindennek van stádiuma; szerencsés, ki azt cl nem mulasztja, de meg sem előzi.“ Horváth Mihály mondása azonban Siskovics József megváltozásáról nem úgy értendő, mintha ő testtel, lélekkel az akkori kormány szolgahadaihoz szegődött volna. Csak az úrbéri kérdés miként való megoldásáról volt szó. Ismeretes a nemességnek az a nem is épen becsmérelhető önzése, hogy a saját megkárosításával elérendő czélhoz csak nehezen tudta vagy akarta beleegyezését adni. Ily dolgok keresztülviteléhez oly lelkesült korszellem volt szükséges, minőt az 1848-ik év szült, de a köznapiság nem szülhet magas eredményeket, az 1832/36-ik évi országgyűlés még nem állott e magaslaton és hogy azon nem állott, azt bűnéül fölróni nem lehet. Az indok, mely miatt Magyarország az úrbéri viszonyok rendezésére törekedett, főleg az volt, hogy ezzel a 700 magyar helyett, ennyire számítván a politikailag szereplő nemességet, 9 milliót fog nyerni, a magyar nemzet tehát meg fog erősödni. A tiszta lelkű, de jogász vérű Siskovics eszményileg nem állott egyik párton se. Fölfogásában a tulajdonjog kérdése vezette, mely meg- támadhatatlan és még a törvényhozásnak sincs joga a tulajdon szentségét megnyirbálni a tulajdonos akarata nélkül. Azt pedig, hogy az úrbériség akként adassék meg, hogy egy nagy magyar nemzetet nyerjen az ország, azt még korainak tartotta. Mindennek van stádiuma, szerencsés, ki el nem mulasztja, de meg sem előzi. Saját jogászi fölfogása tehát teljesen helyes és legkisebb árnyékot se vet Siskovicsra. A kérdés azonban pártkérdés volt az országgyűlésen, melynél ha valaki az úrbériség tervezett megoldásának ellene szavazott, akkor a kormánynyal szavazott. Innen származtatható a kedvetlenség és lemondás a követségi pályáról. Az akkori személynök, mint tudjuk, Somsich Pongrácz gróf volt, a leendő baranyai főispán, kit a kormány főleg azért emelt személynöki állásra, mert azt hitte, hogy befolyásával az országgyűlés ellenzékére, azaz a radikálisokra befolyással bir. Somsichnak befolyását és népszerűségét a vallási vitában nyilvánuló magatartása már megingatta, az úrbéri vita alatt pedig majd hogy tönkre nem ment.
