Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
G46 A TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL zőket: Sauska Ferencz, Iveresztély és Lajos, Mihálovics Lajos, Knap Nándor, Spiesz György, Kisfaludy József és István, Bálovics László, Dömötör Zsigmond, Sey József, Beke Pál, Angyal Alajos, Hajmásy Mihály. Tábori papjuk, Szily Zsigmond, nem volt pécsmegyei. Petróczy László kapitány auditor volt a főispán mellett. Meg kell itt említeni Koller József prépost hazafias ajánlatát, „ki hazájának boldogságára minden előforduló esetekben törekedett, hogy minden inszurgensnek, ki arany éremmel jő haza, élte fogytáig évi 50 írttal, az ezüst érmeseket pedig évi 25 írttal fogja jutalmazni.“ *) Ismeretes a köztörténetből az inszurgensek győri csatája. Nem is volt az csata, csak viszonylagos ágyúzás, mert a hadvezető János íőher- czeg tábormestere oly ügyetlenül állította föl hadait, hogy az ellenséges hadtesthez a közöttük elhúzódó bozót miatt hozzá férni, vagy azt lovas rohammal megtámadni nem lehetett. Az ütközetben Baranya fölkelő hada is részt vett. A csatát követő napon olvasták föl az állandó választmányi ülésben Sauska Iveresztély hivatalos levelét, hogy fölsőbb parancs következtében pár nap múlva az ellenséges csapatokat meg kell támadniok. A fölkelők parancsnoka ugyan Sauska Ferencz volt, de ez lábát eltörvén, a vezetést Sauska Keresztély vette át. Hadmozgalmairól még Somogy adott junius 23-án értesítést, hogy Chateler generális Olaszországból visszatérvén, Keszthelyre szállott. További utasítások az élelmi szerek nyerhe- tése végett föladatául tűzték ki, hogy a győri ütközet után Kis-Komárom- ban és Balaton-Hidvégen szétszórt s most 5000 gyalogos és 1600 lovas fölkelő sereget összegyűjtse és útját tovább folytassa. A július 3-iki ülésben fordult elő, hogy Funták György mohácsi, Kossá Márton siklósi és Vitta József dinnyeberki fölkelőket, a „pápai ütközet“ után visszatérvén, kihallgatták és kiderült, hogy a két előbbi franczia fogságba került s onnét menekült meg, Vitta pedig úgy szökött meg a seregből. Hasonlóan ez időben olvassuk, hogy Balogh János és Pál Mihály fölkelők súlyosan megsebesültek. A katonaállításon és nemesi fölkelésen kívül nem csekély fáradságot okozott az is, hogy a nádor ráparancsolt a vármegyére, hogy küldjön a komáromi várnak megépítéséhez julius elsejére 2000 munkást, majd szeptember 16-ára ismét ezer embert puttonynyal, ásóval és kapával együtt a földhordáshoz és minden kétszáz emberhez egy munkavezetőt. Az embereket járásonként szerezték össze és egy albiró vezetése alatt Sásdról indultak meg. Később ismét negyven téglást kértek a várhoz s ezeket is fölküldték. E kívül az eszéki és péterváradi várakhoz élelmi szereket kellett szállítani. Hozzájárult ehhez, hogy a kormány az országgyűlés előleges megállapítása nélkül újabb ujonezozást nem foganatosíthatván, önkéntes ajánlatra szólította föl az országot s a mindig engedelmes Baranyának sok munkájába került, míg a nagy erőltetéssel elfogadott ajánlatokkal egy i) i) Kj. 1809. 341.
