Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)

Baranya szent-Istvántól a jelenkorig

A SZABADSÁGHARCZIG.

583

Sándor olvasókanonok és kisprépost. Ez 1741-ben a országgyűlésen mint a káptalan követe vett részt s föltünést keltett. 1748-ban a scutarii czírn- zetes püspökséget kapta s a hétszemélyes tábla ülnöke lett ; mint ilyent Baranyavármegye ajánlotta a pécsi püspökségre Mária Teréziának, de ezélját el nem érhette. Klimó vetélytársával szemben nagylelkűségét tanúsítandó, még Pécsre jötte előtt irt Nádasdy Lipót kanezellárnak, hogy mivel a pécsi kisprépostság hajdan egy külön káptalan feje, most semmi jövedelmet nem húz, hanem azt mint czímet, az olvasókanonok szokta elnyerni, ki csak a rendes kanonoki jövedelmet húzza, mi 200 Írtra megy ; kéri tehát a kanczellárt, ne tegyen ez ügyben addig előterjesztést, míg ő maga intézkedést nem tesz. Szándéka volt ugyanis, Fonyó Sándornak a kisprépostság részére valami beneficiumot szerezni, mi azonban, úgy látszik, nem sikerült. A vármegyénél történt főispáni beiktatás alkalmával a megyei karok s rendek nevében ő üdvözölte a püspököt, ki neki 1753- ban a kisprépostságot és nagyprépostságot szerezte meg. A püspök részéről tehát semmi ellenszenvet nem látunk Fonyó Sándor ellen, de a káptalan nem igen szenvedhette főnkéit lelkű prépostját, ki azok társalkodá- saiban részt venni nem akart s élte vége felé maga is viszályba keveredett a káptalannal; halála után szigeti külvárosi birtokát (a mai kraj- czár-kaszárnyát) Pécs városának hagyta.

Klimó, az új püspök s főispán uralmának kezdetén, csendesség volt a vármegyében, de csak kevés időre. A forrongó és egymással ellentétes elemek nemcsak megvoltak, de egyre szaporodtak.

Baranyának, mint láttuk, közép-nemessége alig voll, úri nemesei lentöbbnvire hivatalnukok voltak, vagy kisebb mezei gazdasággal foglal- kóztak. A nemesi osztály legnagyobb része Pécsett lakott. 1754-ben Baranyavármegye nemeseit összeirták, miből látjuk, hogy Pécsett lakott a vármegyének összes tiszti kara s összesen 53 nemes család volt Pécsett, mig a vidék, a szabad-szent-királyiakat leszámítva, alig mutatott föl négy kisebb nemest. Ez tehát az akkor sokkal kisebb városnak jelentékeny osztályát képezte. Ez osztálynak zokon esett, hogy Pécs városa megadóztatta. Törekvése volt, előjogait minél inkább kibővíteni. Természetszerű volt tehát ellenszenve a város iránt s az itt lakó megyei tisztviselők ármány- és intriguákkal igyekeztek megrontani a békés állapotokat, azt vélvén a fölkeltett zavarok által, hogy a város s a püspök között létrejött egyességet sikerülend végkép megsemmisíteniük. Alkalom arra minden lépten-nyomon nyílott, mert bármennyire kibővítették is az egyezkedési pontokat, eldöntetlen kérdések újra és újra merültek föl, melyek természetszerűen a vármegye asztalára kerültek, hol azt mindig a püspök javára intézték el, mi új fölfolyamodásokra, izgalmakra s ellenállásra adott okot. A püspöknek az ügyek eldöntését épen nem volt szükség befolyásolnia, mert azok maguktól fejlődtek s folytak s lehet mondani, hogy a püspök maga az egész lefolyás alatt a legnagyobb mérsékletet tanúsította.

1758-ban Pécs város folyamodott a vármegyéhez, hogy a püspöktől nyert kiváltságokra vonatkozó s a város alapokmányait képező okmányok-