Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A SZABADSAGHARCZIG. 560 se volt a földesurak képviselőiből és fölteszszük, hogy a vármegyei közgyűlésekre minden jogosított megjelent: még akkor se haladhatta meg a résztvevők száma a 43—45-öt, sőt végig tekintve az ez időbeli közgyűléseken, mondhatni, hogy azokon huszonhat személynél több sohasem vett részt s a részleges gyűléseken még kevesebb ember volt jelen, adott viszonyok között pedig nem is volt kilátás arra, hogy e szám megnagyobbodjék. Mégis súlyosodni kezdett a vármegyére az, hogy nem volt rendes háza, hol hivatalát berendezhette és gyűléseit megtarthatta volna. A közgyűlések egy részét, mint a jegyzőkönyvekben itt-ott nyomára lelünk, a püspöki palotában tartották, az egyes hivatalosok pedig saját házukban dolgozhattak. 1728-ban fölsőbb utasítás folytán végre elhatározta a vármegye, hogy házhelyet vesz és arra a vármegye házát íolépítteti.x) Erre legalkalmasabb helyül mutatkozott a Somogyvármegyében kivégzett Madarász, László, egykori alispán háza, kinek örököseivel 2000 írt vételárban megalkudtak és a pécsi káptalan előtt 1728. év április 7-én kötött szerződéssel a házat megvették és annak építésébe azonnal belefogtak. Az építkezés oly lassan folyt, hogy csak 1731. év október 1-ről említik legelőször, hogy a közgyűlést az újonan épített vármegyeházban tartották meg. A deczember 4-én tartott közgyűlés pedig megengedte, hogy Petrovszky József alispán a vármegye házában lakhassék. Az új háznak cserepezése oly rossz volt, hogy már a következő évben javításra kellett gondolni. J) Kj. 1728. 8!). A vármegye székháza a XVIII században. (Egykorú metszet után.)
