Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
544 A TÖRÖK KIŰZETÉSÉTŐL a város kapuihoz állította s mikor a város a köhordó kocsikat beereszté, perbe szállt a várossal s részben a város falain kívül támadtatta meg a kocsikat, elvetette a lovakat, lehányatta a követ és az épületfát. így kerekedtek a püspök többrendü hatalmaskodásai és a várossal való versengései. A dominikánusok építkezése ellen még annak megkezdése előtt tiltakozott. A megkezdés után három rendű letiltást is intézett ellenük, sőt 1726. év május 15-én Bécsben lévén, vikáriusának három parancsot adott és sikerült is néki az építkezést egy időre megakadályozni. Az építkezés fölött folyt vita, versengés, bosszantás, keserűségek hosszú íveket töltenének be, ha azokat itt részletezni akarnék. A püspök keresetét azzal indokolta, hogy a kánon-jog rendeletéi szerént egy szerzetnek sincs joga, a helybeli püspök engedélye nélkül monostort építeni, a dominikánusok pedig engedélyt erre tőle nem kérvén, nemcsak a kánon-jog ellen vétettek, de egyúttal megsértették püspöki tekintélyét is. Mikor a dominikánusok ez ellen azzal védekeztek, hogy a dominikánusok a római szentszék által a tetszés szerénti építkezésre külön szabadsággal bírnak s így a kánon-joggal szemben kivételes helyzetben vannak, a püspök is megfordította okoskodását és most már nemcsak mint püspök, de mint pécsi füldesúr sem egyezett az építkezésbe. Ez volt az oka, hogy habár a per tisztán papok közötti kérdésnek látszott is lenni, mégis nem a papi, hanem világi bíróság elé került, mi ellen Nesselrode ismét tiltakozott. Az építés elleni tiltakozásra okot talált a püspök abban is, hogy a szerzet a terület szabályozására a szomszédos postamesterre! egy részt elcserélt. Az építkezés e része tehát nem az adományozott, hanem a püspöki hatóság alatti területre esett. Hozzájárult ehhez, hogy a dominikánusok a szerzethez közel temetőt csináltak, mi' a püspök azzal támadott meg, hogy ez a plébános jogait sérti, jövedelmét csökkenti, mit neki védeni kötelessége. A dominikánusok e perüket, a püspök hathatós védekezése ellenére is megnyerték, a bíróságok oly indokkal ütvén el az ügyet, melyre egyik fél se gondolt. A püspök ugyanis, mint alább látni fogjuk, a várossal hatalmi köre iránt egyességet kötvén, elvesztette ezzel a jogot, hogy a dominikánusok törekvései ellen álljon. Az 1713-ik évben Nesselrode püspök összeveszett a vármegyével is, hol már az előtt is tekintélyében megsértettnek vélte magát s a megyei tisztviselők ellen haraggal viseltetett. Ugyanis Madarász alispán, ki Esz- terházy dombóvári uradalmának prefektusa is volt, ura nevében tiltakozást adott be a vármegyénél a püspök ellen, hogy Tófőn tizedet szedett, melyben a vármegye a nádor pártját fogta. Czélja volt a püspöknek módokat találni, hogy a vármegyéről az összes tisztviselőket, de első sorban azok fejét, az alispánt kiküszöbölje. Czélszerü időpont is kínálkozott ehhez, miután a tisztújítás közeledett, mikor is akként akarta némi erőszak alkalmazása mellett a hatalmat kezére keríteni, hogy a választást tetszése szerént befolyásolhassa. A püspök-főispán segített is magán, mert az alispánt valami ürügy
