Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
420 A MOHÁCSI VÉSZTŐL Az adóztatási rendszer különben a legegyszerűbb volt. A szandzsákban lévő kadinak (birónak) kötelességében állt az adózó házakat nahiék szerént megállapítani, mely egy adóegységet képezett s minden ház egyenlő adót fizetett. Miután azonban az adó-alapok folyton változtak, részben azzal, hogy a házakat lakóik elhagyták, vagy az elhagyott házakba új lakók telepedtek s így a kadi néhány év lefolyása után új deftert készített. E kívül se pénzügyi, sem adóhivatalokra kezdetben semmi szükség nem volt, miután az adókat nem az állam szedte be s a mégis szükségelt csekélyebb elszámolásokat a kadi teljesítette. Ez egyszerű kezelés nagyhamar összebonyolult s oda fejlett, hogy külön állami s urasági adókezelés keletkezett, vagyis a népség kétféle egyenes adót fizetett. Ugyanis a török katonaságnak számszerűleg megállapított fizetése járt az államtól, de ezt nem a török kincstár fizette, hanem a fizetésnek megfelelő adóegységet kaptak bizonyos meghatározott községekben, hol a fizetéses katona maga szedte be az adót, illetve saját fizetését, melynek mikénti behajlásával az állam nem igen törődött. Magától érthető, hogy e rendszer a legirtózatosabb visszaélésekre adott alkalmat, mert a török katona a neki jutott házakat tetszés szerént zsarolhatta. A disdaroknál beadott panasz rendesen nem vezetett sikerre ; Konstant inápolyig vinni a panaszt majd a lehetetlenségek közé tartozott, hol azonban rendesen meghallgatásra talált. Az adónak ilyenképeni kezelése okozta, hogy oly szandzsákok, melyek esetleg kisebbek valának, de nag3’obb sereget voltak kénytelenek tartani s így saját kerületeikben nem volt elég adóalap; vagy lia valaki magát időközben kitüntetvén, hűbért kapott, úgy ez nem egyszer más és igen távol eső szandzsákba jutott, melyet csak később alkalmas üresedés esetén és csak hatósági engedélylyel cserélhetett ki a saját szandzsákjában lévő hűbérrel, mi neki igen sok kellemetlenséget okozott s a fegyelmet igen lazította. Az adó oly összegét, mely egy bizonyos mennyiségű pénznek felelt meg, hűbérnek nevezték ; a hűbérek legkisebbje volt a tímár, mely -20.00(1 akcsét foglalt magában. Ily hűbéreket a katonák fizetéseiken fölül, esetleg fizetéseik beszámításával is szoktak húzni. Oly hűbérnek, mely a 20.000 akcsét meghaladta, ziamett volt a neve. A hűbéreket a katonaság hadi érdemei elismeréséül nyerte. Olvassuk 1583-ból, hogy Jussuf bin Kurd előbb a szolnoki szandzsákban tímárt bírt, de elvesztette később a pécsi szandzsákban nyert 12.000 akcse timárt, mely több rendű előléptetések után ziametté alakult. Ez úgy történt, hogy 1581-ben azért részesült előléptetésben, mert a szolnoki végeken a várakból kirontott, de megfutamodott hitetlenek (keresztények) ellen harczolt; ismét 1500 terakit kapott a nógrádi országutakra törő hitetlenek elleni vitézkedéseért ; 1581 év dc- czember havában Szolnok város elpusztítására jövő gazok ellen harczolt, erre újból 1500 alc. terakit kapott ; 1582-ben 1500 ak. terakit kapott a der- bendi palánkok fölégetésére berontott hitetlenek elleni küzdelmeiért. 1583. év január havában nyerte a ziamettet. Ily hűbér rendkívül sok volt a megyé-
