Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
374 ZSIGMOND FOGSÁGÁTÓL cito. A végrendelet a család viszonyaira tartalmaz érdekes adatokat; belőle tudjuk azt is, hogy Pécsett akkor Tgler Mihály kereskedő élt, kinél a családnak több kupái voltak zálogban s megtudjuk, hogy három évvel előbb itt dögvész uralkodott (tempus pestillentiae). 9 Nagylelkűen gondoskodott itt az örökhagyó Baranyavárott lévő szent Péter-templomának restaurálásáról, melyet a török horda nagyhamar szétvetett. Ezzel elértünk a szegény Jagellók tragédiájának utolsó fölvonásához. Legnevezetesebb és egyúttal legszomorabb eseménye a megyének az 152b. év augusztus 29-ik (a török naptár szerént Dsibpiadeh 20.) napján lefolyt mohácsi ütközet. A csata, Istvánfíy és a török források szerént, szerdai napra esett. Nem lehet föladatunk a csatát részletesen leírni, mely inkább az általános történet köréhez tartozik, csupán azokat a részleteket érintjük itt, melyek n helyi meghatározás megvilágítására szolgálhatnak. A csata szemtanúja s egyúttal leirója Broderies, kívüle Istvánfíy érdemel figyelmet, ki már idegen forrásból merített ; ő maga is a csata után születvén, valószínűleg nem is látta a csatateret. Pecsevi effendi, a hires pécsi történetiró, még később irta művét mint Istvánfíy s maga is korábbi magyar íróktól, főképen Keltái Gáspár krónikájából merített. Mégis eltekintve Pecsevi török forrásaitól s a szájhagyománytól, annyiból érdemel figyelmet Pecsevi, mert, mint maga elmondja, gyermekéveiben sólyomvadászat alkalmával, többször keresztül-kasul járta a mohácsi mezőt és fölment néhányszor a „Khunkjár tepeczi" (császár-csúcs) nevű halomra, melyen Szulejmán a mohácsi vész alkalmával megszállott. Pecsevi tehát a harezmezőt közelebb a csata után ismervén, forrásait helyesen tudhatta elbírálni, miért műve figyelemre méltó. Hammer2) az előző irók műveiből merítve adja ugyan a csata leírását, de helyrajzilag tárgyát nem meríti ki. II. Lajost, az ifjú királyt éji álmából Ujfalúban3) Podmnniczky Mihály oly hírrel verte föl, hogy az ellenség a Dráván átkelt s a csata kikerülhetetlen; a király tehát augusztus 19-én, neve napján, lejött a mohácsi táborba, ott seregét megnézte s visszavonult Mohácsra s csak akkor szállt táborba, mikor hajókon a különféle hadi szerelvények, lőpor, golyók stb. megérkeztek, melyeket Thurzó György emberei raktak ki. Lajos király előtt Mohács és a tábor vidéke nem volt ismeretlen hely, pár évvel ezelőtt volt Mohácson. Verancsics mondja krónikájában,4) hogy nagy néppel szállt akkor Mohács mezejére, de semmi jót nem tudott ott végezni, mert Hali bég dúlt ugyan Valkóban, elfoglalta Nándorfehér- várat, de Lajos nem mozdult Mohácsról, hanem megvárta, míg a török visszatért zsákmányával, akkor „Lajos király ismeg hátratére Budára az Mohács mezejéről, semmit nem használa.“ A magyarok táborukat, Istvánfíy leírása szerént, Mohács alatt mintegy 8000 lépésnyire ütötték föl, nem messze az ellenséges tábortól, i) Draskovics ltr. fasc. 70. X. 3. - 2) Geschichte des Ö. R. II. 57. — 3) Fessier Neudorfnak Írja. — l) II. 17.
