Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A MOHÁCSI VÉSZIG. 375 mely csak később jöhetett oda). Hol állott a magyar tábor, azt ma igen nehéz volna meghatározni. Legvalószinüebben a mai Leimér vadászház (akkor Lajmér falu) keleti vidékére helyezzük. Lajmér a mai Sátoris- tyétől, mely a régi Földvárnak felel meg, északra IV2 kmtrre fekszik. Brutus J. M. „Ungaricorum Rerum H.“ művében a török hadtestről azt Írja, hogy Szulejmán csapatait akként helyezte, mint azt a hadászat ész- szeriisége megkívánta. Alkalmas helyül kínálkozott erre Földvár, melyben templom is volt, honnan a mezőségre kilátás nyílott. E helyet szemelték ki az ágyuk részére, bár nem látszott egészen alkalmasnak, mert alacsonyabban állott, mint ama síkság, hol a magyarok helyezkedtek el. Látható tehát, hogy a magyar hadat Laj mértól keletre és Sátoristyétől északkeletre állították föl. A mi a hadseregek fölállításának vonalirányát illeti, e részben jelen leírás még az újabb íróktól is némileg eltér. Meg kell jegyezni, hogy a rendes közlekedés a mai Buzeglicza fölött (hol az erdőben ma is számtalan út-nyomot találunk) nem húzódott egyenes irányban Mohács felé, mint jelenleg, hanem Sátoristyének vette irányát, eltérve tán már Udvarnál, ismét Lajmér és Bácsfa felé vonult, mert ez volt rövidebb útja Budának. Yerancsics művében1) egy itinerariumot találunk Bécstől Konstanti- nápolyig, ebből a baranyai út-rész „Ettinotól (Décstől) a mohácsi térig, mely Lajos csatavesztéséről emlékezetes, 4 mf. s innét Laskóig ismét 4 mf.“ Yerancsics szerént tehát az útvonal Mohácsot nem érinti, csupán a mohácsi mezőt s ha Décstől, mely valószínűleg szintén nem a lápban, Iranern a hegy alatt, a Nekeresdi-csárda vidékén feküdt Tolnamegyében, a mohácsi mezőig s innen Laskóig számított, 8 mfdet felezzük, ez Lajmér és Sátoristye vidékére üt ki s Mohácsra kerülve, 9 mfdet tenne; világos tehát, hogy az akkoi’i útvonal Sátoristye, Lajmér és Lancsuk irányában vezetett. Ezt látszik igazolni ama körülmény is, hogy a szigetvári adólajstromok a földvári lakosokat Maisnál említik 1561-ben2) bizonynyal azért, mert földjük a főközlekedési vonalon feküdvén, a folyton arra húzódó katonaság zaklatásai elől menekültek Maisra. Szulejmán tehát csakis a rendes úton haladhatott előre s ágyúit bizonynyal ez úton vezette s így Sátoristye felé ment s valószínű az is, hogy hadvonala is ez irányban feküdt. Ha a leírások szerént Sátoristyét a török hadvonal középső részének tekintjük, úgy a török had balszárnya a Sátoristyétől Lajmérra vezető úton, tehát az egyenes csatavonaltól meggörbülve állhatott. Szintén így a csatavonal jobb szárnya Sátoristye alatt, egész az úgynevezett törökdombig vonult előre, a mi megfelel a törökök akkor divatos karéj alakú állásának. A had vonal tehát nem állott keletről nyugatra húzódó irányban, hanem északnyugat és délkeleti irányban, mire a fölvonulási út iránya is rámutat. Igazolja ezt az is, mit a csata lefolyásában Brodarics István i) i) XII. 57. — 2) Koller VI. 92.