Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
A MOHÁCSI VÉSZIG. 343 Boníiii szerént Janas püspök papsága, holttestét titokban visszaho- zatván, szurokkal bevont koporsóba helyezte. Nemsokára Mátyás király Pécs városát és templomált meglátogatta. A papság megkérte a királyt, hogy Jánost, a költőt, kit, a király haragjától félve, eltemetni nem mert, méltóságához képest helyezhesse örök nyugalomra. A király a papságot balvéleménye miatt megkorholva, maga rendelte el a fényes temetést. ') Pallio „De litteratorum infelicitate“ (Az irók balsorsáról) czímű művében némi változtatással adja elő a dolgot. O is követségben volt akkor Magyarországon s jól lehetett értesülve. Szerénte a szurkolt koporsóba zárt holttest a prépost lakásán volt. Mátyás király haragja már lecsillapult, mikor Pécsre jött s mindenfelé kerestette az élőnek hitt Jánost, mire a prépost a királyt lakásába vezette s megmutatván neki a koporsót, így szólt : „Itt van, királyom, két év óta elrejtőzve a te Janusod, tőled és minden királytól biztonságban.“ Ekkor kérte a megszomorodott királyt, Janus tisztességes eltemettetésére. A temetésen maga a király is részt vett, sőt, Gebhardi szerént,2) maga a király emeltette neki a síremléket. Tuberó előadása szerént a király megengedte, hogy Janos sírja fölé egyik költeményének négy utolsó sorát Írják : Quin etiam tacita jaceam ne ignotus in urna Signari hoc cineres Carmine mando meos : Hic situs est Janus patrium qui primus ad Istrum Duxit laurigeras ex Helicone Deas Hunc saltem titulum livor permitte sepulto Invidae non est in monumenta locus. Ha némán is, de ne ismeretlenül feküdjem a sírban, Poraimat ezen verssel kívánom megjelölni : Itt nyugszik Janus, ki az Iszter mellett fekvő hazájába Első hozta el Helikonról a habérkoszorúzta istennőket. E czimet hadd meg legalább kajánság, az eltemetettnek, Hisz a sírban nincs már helye az irigységnek. Bizonyos az, hogy az irigység Janos halálánál nem játszott szerepet, ballépésének maga volt oka, de saját síriratának forrását is önmagában, saját fölfogásában kell keresnünk. E részben lelkületére világosságot vet a már idézett levél, melyet Galeottohoz irt,3) melyben az intéző körökről, a bíborosról és érsekségről szólva, melyeket barátja neki kívánt, azt mondja a bíborosról : „Annak törődjem-e csevegésével, kinek beszédét mindenki neveti s ki műveit még nem irta meg, mert nem ir s kinek verseit senki nem olvassa.“ Koller síriratnak Gvarinus költeményét ajánlotta,4) mely méltó János nagy tehetségéhez : Pannonian decus et nostri lux maxima seculi Hie situs est cunctis Janus gemende bonis Te Nemus Öonium laceris te musa capellis Te posita moestus flevit Apollo lyra. Pannonia éke s századunk legnagyobb fénye tj Béniin 569. - 2) II. 382. 3) Koller IV. 194. — *) IV. 18.
