Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 2. (Pécs, 1897)
Baranya szent-Istvántól a jelenkorig
214 SZENT-ISTVÁNTÓL „a“ betűt különböztet meg. Míg most csak a magas „á“ és a közép „a“- Aral bírunk ; a régi nyelvben mély „a“ is volt. Időileg véve csak a közép „a“ rövid, a magas és mély „a“ hoszszúak s erősen hehezett orrhangok. Valamint a jelen magas ,,á“ betűnk hajdan nem lehetett nyílt hang, hanem oly orrhang, mely az „ó“ és „a“ között áll, úgy a mély „a“ szintén olyan orrhang, mely az „u“ és „a“ között áll. A tompa és éles hangok bizonyos tekintetben itt rokonidnak. Az „a“ hang e sajátságos jellegét a baranyai Ormányságban, főleg korosabb nőknél, kiknek saját körükön kívül, kevés az érintkezése, mai napig föltaláljuk ; nemkülönben az „a“- „ao“-féle sajátságos s mások által ki nem ejthető összetételét, melyekből határozottan következtethető, hogy a mély „a“-val kiejtendő Lupa teljesen megfelel „Lápa“-nak. Tolna és Somogy között a határhoz közel, Várong- tól délre és Szakostól nyugatra van Lápafő község, mely nevét onnét nyerhette, hogy ott volt a Lápa vizének feje. E viz délnek folyik, összeakadt a Szil felől jövő patakkal, Atala és Pula között a Kapósba ömlik. Mai neve magyaródi patak. Maga Lápafő község e víztől nyerhette nevét, bár meg kell jegyezni, hogy a XIV. században e községet is egyszerűen Lápa névvel jelölték. (Zichy I. 229—1323. év.) Az oklevél hitelességének s helyrajzi megállapításainak kérdése egész irodalommal bír s önálló monographia tárgyát képezhetné. Újabban e kérdéssel foglalkozott írók közül csak Pauler Gyulát említjük, ki „A magyarok történéte az Árpádok alatt“ ezímű könyvet irta és dr. Karácsonyi Jánost, a ki „Szt,-István oklevelei“ czím alatt adta ki munkáját. Ez utóbbiban (42-ik lap) Lupa alatt nem Lápafő, hanem a somogymegyei Szent- Gáloskérhez tartozó Lápa-pusztában keresendő, s így Baténál a Kapósba ömlő patak értendő. Mennyiben felel meg ez állítás a valóságnak, csak akkor nyerhetne igazolást, ha Lápa-pusztával nevének régisége okmányi- lag is beigazoltatnék, valamint, az, ha e két patak közötti földszalag a pápai tizedlajstromokban a pécsi püspökséghez tartozó plébániákat fölmutatni bírna. E patak az. melyet hajdanában Lápa vizének neveztek, melyet az okmány teljesen jól ír s a pápai lajstromoknak is megfelelni látszik. Pécs első püspöke szent-István alatt Bonipertu•< volt (ki az okmányokban Benipertus, Bonibertus névvel is előfordul). Igazolja ezt szent- Istvánnak említett okmánya 1009-ből, mely első pécsi püspöknek nevezi. Az egykorú Dittmártól tudjuk, hogy Bajor Henrik veje Waic (Szt.-István) III. Ottó császár buzdítására országában püspöki széket alapítván, a koronát nyerte (Ortvay u. o. 14.) ; így Bonipert lévén első pécsi püspök, az már 1000-ben püspök volt, habár ez időre adataink nincsenek is. Legközelebb csak 1008-ról, tehát az alapító-okmány kelte előtti évről bírunk történeti adattal, Fulbert chartreuxi püspök egy levél kíséretében elküldi Bonipertnek Priscinianus grammaticae könyvét (Feszler I. 287.). Itt Bonipert már pécsi püspökként szerepel. Bonipert egyébként nevezetes szerepet játszik amaz idő történetében, habár közelebbi bizonyítékokkal nem rendelkezünk. Koller ugyanis azt
