Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Közművelődési rész
ÉPÍTKEZÉS BARANYÁBAN. 459 abban az esetben mozoghatott egy-három pap, de ezek is csak szorongva, ha az oltár-asztal egyik széle érintette a sátor keleti falát. Ezt a föltevést azonban kizárja ama körülmény, hogy a keleti falon épen azon a helyen, a hol az oltárasztal szélének a falat érintenie kellett volna, ennek az érintkezésnek, mint a romokból fölvett fénykép ma is mutatja, semmi nyoma, sőt ellenkezőleg a sátor padlójától körülbelül 113 cm. magasságban, tehát az oltárasztal magasságában egy díszes párkány vonult el vízszintes irányban, mely sem mint az oltár-asztallap támasztója nem szerepelhetett, sem pedig esetleges oltárrakványnak nem szolgálhatott, mert egész kiszökóse nem több mint 6—7 cm. Arra nézve, hogy itt tán keresztelő-medencze állott egykor, Itáliából két analógiát lehet fölhozni, arra ellenben, hogy confessio, vagy valamely szentnek nyugvó helye volt e kősátor, ugyan onnan nyolcz templomnak hasonló elhelyezésű confessióját hozhatjuk föl. Mindez azonban a székesegyház korának meghatározására annyiban tartozik, hogy e kősátor összes pilléreit, oszlop fejezeteit, mind különböző, kék alapról kiemelkedő, aranyozott domborművű növénydíszítés borította, melyek, a mig egy felől élesen elütnek a székesegyház bontásakor előjött más, de megbízhatóan későbbi korú (XII—XIII. százévi) szobrászati töredékektől, másfelől nem egy motivum meglepően egyezik szent István székesfej érv ári bazilikájának épen azokkal az orna- mentális domborműveivel, a melyek ott a közelmúltban folytatott, többszöri ásás alkalmával előjöttek, és a melyeknek egész minemüsége és az olaszországi hasonló plasztikai művekkel való összehasonlítás kétségen kívülivé teszi, hogy szent István bazilikájának abból a részéből való, a melyről írva van, hogy a szent király halálakor hirtelenében kellett fölszentelni, hogy őt abba eltemethessék. Alig kételkedhetünk ezek után, hogy Pécsett vagy épen azok a kőfaragók dolgoztak, a kik Székes-Fejérvárt a szent István bazilikáját díszítményes domború művekkel ellátták, vagy legalább is ezeknek köz- vetetlen tanítványai, tehát a pécsi székesegyház említett kősátra és a szent István fejérvári bazilikája között kor tekintetében legfölebb egy emberöltő különbség lehet ; de még ennél is valószínűbb, hogy egy emberöltő életében készült mindkettő ; szabatosabban szólva : a pécsi székes- egyháznak legalább altemploma és sanctuariuma már a XI. százév folyamán annyira készen volt, hogy a főhajóba, annak kiemelkedő fala elé megépíthették, a romjaiban ránk maradt díszes kősátrat is, vagy is a templom keresztelő kápolnáját, esetleg confessióját és föléje a főoltárt, e tulajdonképeni ciboriummal együtt. E templom, legalább is az alsó templom egész napjainkig ránk maradt, s habár boltozatán későbbi korok keze munkája is kimutatható, annak némely része és néhány oszlop kivételével, ma is eredetinek tartható. Ugyancsak a bontás alkalmával előkerült romokból, azoknak lelőhelye és stilisztikai sajátságaikból a templom sorsára nézve még a következőket olvashatjuk le. Az egykori oltársátornak némely töredéke a főhajó
