Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Közművelődési rész
460 ÉPÍTKEZÉS BARANYÁBAN. pilléreinek fundamentumából jött elő, habár ugyanannak a pillérnek fejezete XI. százévi munka. Ebből megtudjuk tehát, hogy a templom főhajóját, mikor a kősátor fölé épített püspöki oltár és ciboriuma elpusztult, újból építették, de a pillérekre a régi fejezeteket visszatették. Ez a pusztulás valamely nagy égés által keletkezhetett, mert a faragványos köveken korom és szén található. Templomunk, a történelmi följegyzések szerént 1064-ben április 11-én, épen husvét napján, Géza és László vezérek és Salamon király itt időzése alatt, „a hozzá ragasztott valamennyi palota és egyéb épületekkel egyszerre lángba borult és a tűzben összedőlt“ „s a míg a pattogó lángok iszonyúan csapkodtak, a tornyokból lezuhanó harangok rettentőt robbantak.“ A pusztulás mindenesetre nagy lehetett; a mit még az a másik adat is bizonyít, hogy 50 év múlva sem építették föl a templomot s nem fejezték be ; vagy a mint a Chronika Polonorum A déloldali rész a folyó százév elején. 1113 táján Írja: Quam (ecclesiam) nullus rex admodum inchoationis’usque adhodie consummavit. (Idézve : Pauler : A magy. nemz. tört. I. 555. 1.) Ide a XII. százévbe tehető tehát a kősátor fölötti oltárciborium pusztulása, de nem maga a tömör, körülzárt kősátor, vagyis keresztelő fülke, illetve confessio, mert ennek a legutolsó bontásig helyen álló darabjain kívül a legtöbb töredék a templom padlásán, a csúcsíves kori diadalívbe falazva maradt ránk. Ellenben egy darab pikkelyes kőfedél- töredélc, mely csak is a régi oltár-sátort födhette, a déli lejáratnak Sámson fa-kitépését ábrázoló domborműve mögött rejtőzött. Mind ezek a körülmények világosan beszélik, hogy a XII. százévben az első nagy égés után a templom főpilléreit újból építették s ezeknek fundamentumába, valamint az ekkor újonan készült altemplomi lejáratba helyezett domborművek mögé is jutott a nagy tűzben összeomlott, négy oszlopon álló oltársátor töredékeiből. Bizonyos továbbá a föntebbiekből,
