Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Közművelődési rész
458 ÉPÍTKEZÉS BARANYÁBAN. állította, mely fölé, az ö fölfogása szerént, egykor a romjaiban előtte heverő, kőmennyezet borult, holott ezt a mennyezetet nem állíthatta vissza, mert a püspöki oltárt kellett mennyezet alá állítania. Ha ő következetes marad fölfogásához, akkor két oltár-sátrat kellett volna építenie, de ezt nem tette, mert a két sátrat a magassági méretek miatt egymással kapcsolatba nem hozhatta, vagy mivel két sátrat fölöslegesnek tartott, habár hite szerént hajdan kettő állott e templomban. Sajnáljuk, hogy e sorok még a mindjárt említendő argumentumok összefoglalása után is könnyen az elhamarkodott állítások hatását teszik, de kénytelenek vagyunk már itt, habár röviden összefoglalni azokat a tényeket és a tényekből levonható következményeket, a melyek abba a bizonyos magtárba zárt sok régi fényről és dicsőségről szóló füstös kövekről elénk tárulnak. A bontás alkalmával előkerült romok és minden egyes töredéknek gondos fölmérése, sőt az összeillő részeknek lehelő pontos összerakása és a hiányzóknak rajzban való kiegészítése által sikerült azt a bizonyos, egykor tetőtől talpig aranyozott kőmennyezetet nemcsak alaprajzában, hanem keresztmetszeteiben is helyreállítani, rekonstruálni. Világossá lett ez által, hogy ez a kősátor, mely a néphajó padozata fölött, körülbelül egy méter magasságban, épen ott állhatott, háttal a fölső templom kiemelkedő falához támaszkodva, a hol a mai új népoltár áll, nem foglalt magában oltárt, hanem vagy keresztelő-kápolna volt, a hol a szent István idejebeli szokás szerént, bemártás által kereszteltek, vagy pedig úgynevezett confessio, azaz valamely szent ereklyének befogadására szánt díszes hely, hol az illető szent kőkoporsóban nyugodhatott ; mig fölötte, helyesebben a kősátor fölött, a püspöki oltár-asztal állhatott, a maga külön ciboriumával, vagy oltár-mennyezetével. A püspök ide a főfülkében levő székéből az úgynevezett püspöki úton, via episcopalison, és néhány lépcsőn juthatott föl és ott a nép felé fordulva, egészen az őskeresztények szokása szerént, az illető szent koporsója fölött mondta a misét. Arra nézve, hogy kőmennyezet alatt, vagy is ama helyen, a hol ma a népoltár áll, eredetileg nem állott oltár, a következőket hozhatjuk föl. Ez a kőmennyezet, mint a rekonstrukezió mutatja, nem is a szó rendes értelmében vett oltársátor, vagy ciborium, azaz nem négy, vagy bár elől, két oszlopon szabadon álló, igazi mennyezet, a melynek t. i. az volt a rendeltetése, hogy a kifeszített rúdon mise közben függöny födje el a papot, mint valamennyi régibb és újabb ciboriumnál látjuk, hanem három oldalról tömör kőfallal zárt, igen erős pilléreken nyugvó boltozatos fülke, a mely mind szerkezete, mind pedig erős faragott koczka-kövei és föltűnően vastag bordázatu boltozatával könnyen elbírt egy, esetleg föléje épített oltár-asztalt és oszlopon nyugvó rendes oltársátrat. E tömör kőmennyezet, vagy fülke méreteinél fogva se lehetett alkalmas úgynevezett népoltár befogadására, mert egész mélysége alig több három, és szélessége négy méternél; az alája képzelt oltár körül tehát csak
