Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya fekvése és kiterjedése
26 BARANYA GEOLÓGIÁJA. tásuk a nagy medenczéket alkotó fordulatnál többszörös törésekkel a mélységbe sülyedt. A mi az időpontot illeti, melyben e nevezetesebb dislocatio kezdetét vette, Böckl az említett pusztafalui előj övételnél határozottan arról győződött meg, hogy a tithoni mészkövek a sülyedt részben képviselve vannak s hogy tehát az elvetés ezek lerakása után történt ; másrészt pedig láthatjuk, hogy az elvetett területen szóbanforgó vetődési vonalak, vagy közel hozzá, mintegy felkeresve a zavargás által megnyitott utat, mind a liaszi, mind pedig a tithoni lerakódások közt, habár csak csekélyebb részletekben, törnek ki eruptiv kőzetek, melyek dr. Hoffmann szerint hegységünk eruptiv kőzetei ama második kvarezmentes, angit- és amphibolic őzetek alkotta csoportjának tagjai, melyeket dr. Hoffmann munkájában tárgyal s melyeknek legnagyobb kitörései az újbányai tömzs területére esnek. Dr. Hoffmann e második csoport eruptiv kőzeteinek kitörését a kréta-korszak kezdetébe helyezi, megjegyezvén, hogy a fő-eruptiók a közép-neocom-korszakban történtek. Az előadottakból következtethetjük, hogy vetődési vonalunk, melyet Böckl „pécsváradi vetődési vonal“-nak nevez, kétségtelenül a tithoni rétegek lerakódása után képződött ; de minthogy menetét alsó kréta- korbeli eruptiv kőzeteink szintén felkeresték, feltehető, hogy létrejötte ezek kitörését megelőzte, s hogy tehát az e vonalunk hosszában beállt sülyedés az alsó kréta-korszakára esik. Az imént tárgyalt pécsváradi vetődési vonal, az utóbbi helységtől kiindulva, délnyugatról északkelet felé tart. Pécsvárad ésVárkony között partként emelkednek ki az e vonaltól északra következő liaszi lerakódások, míg délfelé a pécsváradi és Pusztafalu melletti jura-korbeli lerakódások jelzik^menetét. Ugyan e vonal csapását különben még tovább északkeletre is láthatjuk elárulva amaz alsó volithbeli rétegek által, melyek Ofalutól kissé délnyugatra bukkannak ki a dombvidék területén. Tudjuk továbbá, hogy Pécsváradnál e vetődési vonal ama réteg- ránczosodással lép érintkezésbe, mely a Zengő déli alján nyugati irányban Hosszuhetényig követhető, s már azért sem vonható kétségbe, hogy e hegységünk keleti lánczszeme, vagy tagja déli oldalán mutatkozó zavargás még tovább nyugatra is folytatódik, minthogy ott az eruptív-kőzetek mindinkább szaporábban lépnek fel. Ama dombvidékhez térvén vissza, mely a Mecsekhegység északkeleti szárnya és az ettől délkeletre következő fazekasboda-mórágyi gránit-vonulat közt terjed el, a pécsváradi nagy vetődési vonaltól csak valamivel délre egy második törési vonal árulja el magát, melynek hosszában sorakoznak az Eszternél torkoló, úgynevezett „mészvölgyben“ előforduló jura-korbeli lerakódások és e második törésnek délnyugati folytatását látszik jelölni ama krinoidamész-foltocska, mely közvetlenül Pusztafalu helységénél bukkan napfényre. Az imént felsorolt nagyobb vetődésekkel a'tárgy még koránt sincs
