Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Közművelődési rész
38 TANÜGY. székeket vittek magukkal otthonról az iskolába, a melyeken tanítás alatt ültek. Szóval az iskolák berendezése és bútorzása régebben a legszerényebb igényeknek se felelt meg. A tanítási eszközök közül csak a fekete tábla volt meg. Időközönként a tanítási szerek, fölszerelések és bútorok pótoltattak, gyarapíttattak, de azért mindezek még ma is több kívánni valót hagynak fönn, a mennyiben sok iskolában a számoló-gépen, fölolvasó-táblákon és térképeken kívül más tanítási eszközt alig találunk. Általában még mindig kevés amaz iskolák száma, melyek 1868. 38. t.-cz. 10. és 30. §-ainak megfelelően a szükséges tanítási szerekkel el volnának látva. A régibb falusi tanítók közül alig találkozunk olyanokkal, a kik társadalmi, vagy irodalmi téren kifejtett munkásságuk, tevékenységük által kitűnnének; min nem is lehet csodálkozni, mert egyrészt képzettségük hiányos volt s másrészt önképzésükre a csekély javadalmazásból nem igen telett. Régebben némely községben a tanító végezte a jegyzői teendőket is. Újabban pedig a tanító sok helyen postamester, sőt a községi tanítók közül találunk egy-két állami segéd-anyakönyvvezetőt is. A kántori teendőket manapság is a tanítók végezik, de nagyobb községekben újabban külön kántori állásokat szerveznek. A tanítók javadalmazása régebben nyomorultul csekély volt és idők folytán is csak annyira javult, hogy mai jövedelmük még sok helyen a megélhetésre kevés s a meghalásra sok. Azt a csekély fizetést is, a mit kap, legtöbb helyen nem mint megérdemelt díjat, hanem mint kegyelemkenyeret adják neki. Oly botrányos esettel is találkoztunk, hol az alkalmazott tanítónak béres-konvencziót adtak fizetés gyanánt. Voltak falvak, hol a községi csősznek s a falu kanászának több jövedelme volt, mint a tanítónak. A túlszerény fizetésből nem tudtak megélni s így egyrészt az iskolaföntartó parancsára, másrészt a megélhetés némi megkönnyítése végett a sekrestyósi és harangozol teendőket, mint a melyek után csekély külön díjazás járt, magukra vállalták. Az sem volt ritkaság, hogy a kántortanítók kötelességévé tették az ostyasütést. A fűtésre való fát a gyermekek vitték naponként magukkal, a miből nemcsak az iskolaszobát fütötték, hanem a tanítónak is juttattak. Mint a tanítói állást lealacsonyító körülményt fölemlítendőnek tartjuk az u. n. pinczézést is. Az anyagi szükség vitte őket erre. Némely községben a sorbafőzés, u. n. „kókoja“ dívott, t. i. a tanító házról-házra járt étkezni. Míg ma falusi iskoláink túlnyomó részében már okleveles tanítók működnek, addig a régi időben sok esetben kiszolgált katonák s munkakerülő mesteremberek végezték a népnevelés magasztos munkáját. Az ev. ref. iskolákban, mint régen, úgy most is, sok helyen a lelkész egyúttal tanító is, ki a tanításért külön csekély díjazásban részesül. A lelkészek a tanításra segédet is alkalmazhatnak, ha akad, ki a csekély fizetésért a tanításra vállalkozik. A hol pedig segédet nem fogadhat, ott maga a lelkész
