Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya fekvése és kiterjedése
BARANYA GEOLÓGIÁJA. ‘J5 észleltek a bányákban, hol Szabolcs környékéről délnyugati csapással és délkeleti düléssel megérkező széntelepek csaknem épszög alatt változtatják meg csapásaikat; minthogy további mentükben délkeleti irányt követvén, jobban Pécs felé tartanak, mi mellett e szárny az említett vetődési vonal hosszában 35°—40°-nyira vettetik el keletnek, az elvetett szárnyban egyszersmind még 4 vetődés által kisebb-nagyobb mérvben megzavartatván. E többszörös vetődések, melyek a pécsi liasz- rétegek e részében figyeltettek, — mint egy tekintettel a földtani térképeken látható, — ama területre esnek, hol a kagylómész is jelét adja az alább érintett nagyobb zavargásnak és így bizonyára nem alaptalan, ha e zavargások közt bizonyos összefüggést feltételezünk. Kisebb-nagyobb zavargásokat lehet még megfigyelni a Pécstől Hosszuhetény közt elterülő harmadkori .rétegekben is, de Pécsváradnál már jelentékenyebb zavargásokra akadunk, melyek hegységünk keleti részét érték. Már ha ama lejtőket figyeljük, melyek a Hosszuhetényről keleti irányban Pécsváradra vezető úttól közvetlenül fekszenek észak és dél felé ; látható, hogy az ott képviselt liaszi lerakódások a két oldalban ellenkező dülést mutatnak, rövidebb antiklinális vonal jelenlétét árulván el. Rétegránczosodással van dolgunk, melynek gerincze a vizek által távolittatott el. Pécsvárad északnyugati végén már az első házaknál akadunk különféle színű mészkövekre, melyeknek egyrészére, úgy látszik, nevezetesen hajdanában, jobban művelt kőbányák is nyittattak. Mindenki, aki a Mecsekhegység egyes képleteinek kőzeteivel, bár csak futólagosán ismerkedett is meg, azonnal tisztában van az iránt, hogy e mészkövek, bár a Hosszuhetényről ide követett liaszi rétegek csapásában és tőszomszédságában fekszenek, nem a liaszhoz, hanem hegységünk legmagasabb jurakorbeli lerakódásaihoz tartoznak. E mészkövek észak és északkelet felé dűlnek a kőbányákban 30°—35°-al és a zengő-hegyi vonulatban kifejlődött liaszi lerakódásokban, tehát fedőjükben szerepelnek. Világos, hogy itt újabb vetődéssel van dolgunk. Dr. Peters e mészköveket s helyezkedésüket igen jól ismerte, mert ezt munkájában közölt egyik szelvényéből tisztán láthatjuk. Ő a pécsváradi mészköveknek egy részét bizonyos, később említendő ammonit-dús lerakodásokkal hozta viszonyba, melyek Pécsváradtól jobban északkelet felé fekvő Pusztafalutól valamivel északnyugatra fordulnak elő. Azt következtéié, hogy a pécsváradi hegység főzöme (a Zengőcsúcs északi környéke) nemcsak ama vetődés által zavartatott meg, melyet az illető helyen a Zengő aljáról említ, hanem egy második erős vetődést is szenvedett, mely épen a fentebb említett s hogy tehát — mint mondja — a középliasz északi része a rajta települő jura-rétegekkel, köszönet a hatalmas eruptív tömegeknek, melyek még a felső miocaen-korszak előtt tolattak közébük ; jelentékeny magasságban települve maradtak, míg déli és délkeleti folyta
