Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 265 Ilyenekkel jobban összeelegyedtek ; de a hol az észretért magyarság megfordult a sarkán és nem hajlandó tovább is a régi módon gazdálkodni, ott már több a súrlódás, ott inkább különválnak, — szinte lerí róluk a meglepetés és bosszúság kifejezése : hogy mernek nekik ellentállani ! Csupán a legifjabb nemzedék kezd egymással megint jobban barátkozni — már-már meggyőződvén az „uj magyarok“ nagyobb életrevalóságáról — s ez már a tiszteletnek némi nyilvánulása irántuk, hogy no, még sem vagytok olyan gyarlók, mint gondoltuk. Az összeházasodásig azonban még nem igen vitték. Ebben gátolja őket egyrészt a németnek (legalább ezideig) képzelt fölénye, másrészt a magyarnak faji büszkesége, melynél fogva egymást mindkettő kölcsönösen lenézi. E tekintetben legeiül áll a Viz-völgy, hol az összeházasodás már nem újság többé. Vallásra nézve a németek több mint kétharmad részben római katho- likusok, a kisebbség pedig ágostai evangélikus. Mindkét felekezet eléggé megtartja saját vallását. Nem annyira buzgók, mint a magyarok ; de nem is oly hitetlenek, mint némely vidék elbizakodott németjei. Templomba eljárnak, de már nem tekintik a pap minden szavát szentirásnak, mint a magyarok ; de nem is követik úgy intését, tanácsát. Az evangélikusok talán még inkább. Tanítójában a magyarnál a hang a legfőbb kellék ; a németnél ellenben már régebben is az volt a fő, hogy jól tanítson ; azért is állottak eddig előrébb kulturális téren. Mind a kettőt pontosabban fizetik, de nem részesítik oly nagy tiszteletben, mint a magyarok. A németség egymás között szelíd, békés, egyetértő, egymást kisegítő. A törvények iránt engedelmesek, rendes adózók, a fölsőbbségnek, a bíróságnak nem sok dolgot adnak. Czivakodás, kivált verekedés nagy ritkaság köztük ; tolvaj, gyilkos, öngyilkos meg épen fehér holló. Verekedésre csak akkor vetemednek, ha magyarokkal kerülnek össze és magukat többségben érzik ; ilyenkor néha házsártosak is. Azonban ha látják, hogy emberükre akadtak, akkor meglapulva fürkészik, hogy merre nyílik rés. Korcsmába eljár a hegyháti német tekézni, kártyázni, még pedig pénzre, de nem oly hazardul, mint Német-Bóly vidékén szokás; csak egy pár hatos erejéig és módjával söröz. Néhol azonban olyan ez a „mód“, hogy a néző holmi külföldi „Burschenschaft“ gyülhelyén képzelné magát. Újabban jobban megy a korcsma-üzlet német, mint magyar helyeken, holott ezelőtt megfordítva volt. Pinczéiket többen egy csoportba szokták epiteni és össze-összejártak iszogatni a gazdák. Másra nem bízták a pinczekulcsot, haza csak szükecs- kén vittek, hogy több jusson eladásra; de maguktól nem sajnálták s bizony sokszor egymást támogatva értek csak haza, kivált mikor ezt a bordalt fújták : „Unser Anna-Mari kocht a Milichsupp’n, Wie die Milichsupp’n halt ist ; Ja der muss a’ gut’n Mag’n hab’n, Der die Milichsupp’n gern isst.“
