Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
232 BARANYA NÉPEI. A régiek ritkán káromkodtak, csak omilyen módon fakadtak ki: Ebadta fiája! Fékomteremtottc ! Fene rágja ki! Bele beled! (Hogy mi bújjék bele, azt már nem tették hozzá.) Hogy a vertá fusson é ! Ez a jó kivánság meg valami gutaütés-félét jelent és csupán az úgynevezett Viz- völgyben dívik. Csakhogy — sajnos — az efajta naivságokat kiszorítja már a Somogyból importált „rossz seb“ ; a fiatalság egy része pedig nagyon is ezikornyás változatokban szokta bemutatni, hogy a káromkodás tudományában mennyire vitte, különösen az, ki e nemben a katonaságnál magasabb iskolát végzett. Erkölcs dolgában sohasem tartozott a Hegyhát a rovottabb vidékek közé, ma tán még kevésbé. Gyilkosság és öngyilkosság a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. A gyermeksikkasztás sem oly általános, mint sok magyar tájon. Mind- azáltal nem oly szapora már itt sem a magyar, mint régebben ; ez azonban nem mindig a kuruzsló-banyák miatt nincsen úgy. Azelőtt nagyon is gyakori eset volt temetések alkalmával, hogy 7—8 gyermek állta körül a koporsót, ha meghalt a szülő. Ma már akkora gyermekszám a ritkaságok közé tartozik ; de azért az egy-két gyermekes állapot sem rendszer, mint alsó Baranya egyes helyein. A legtöbb családban 3 —4 gyermek van ; a születések — talán egyes helységek kivételével — még mindig jóval fölülmúlják a halálozásokat. Rabló-hajlamok sem voltak a Hegyhát népében soha. Egy-két lókötés, vagy disznólopás, ha történt, azt is vándor-czigányok, vagy „járandó kanászok“ követték el. Közreadójuk lehetett falubeli is, de hát egyes kivételek mindenütt vannak. Nevesebb betyárok nem igen látogatták a Hegy- hátot; rengeteg erdőiben legfölebb csak egyes megugrasztott példányok kerestek menedéket rövid időre. Azok se tettek egyebet, mint élelmet csikartak ki magános malmokban, erdészeknél. Sem a föld népe, sem a kisded községekben szolgáló pásztorok (mert nagy uradalmak erre nincsenek) nem voltak abban a helyzetben, hogy nagyobbszámú rablócsapatot hosszabb ideig vendégeljenek. Specziális „helyi érdekű“ betyárja csak egy volt e járásnak az 50-es években : Rigacz János. De az is csak rövid ideig sütkérezett a betyár-hírnév kétes fényében ; az almási csárdában rálestek az akkori német zsandárok és agyonlőtték az ablakon keresztül. Nótája is támadt, azt a népköltési gyűjteményben alább közöljük. Rigacz társát : Hideg Jánost pedig ugyanakkor elfogták és statárium útján Sásdon fölakasztották. Verekedő nép csak Vásáros-Dombó és Csikós-Töttős körül van. De ezeknél is csak inkább virtuskodásból áll a verekedés. Jól helybenhagyják egymást ököllel, bottal ; de késhez ritkán nyúlnak. Egyébként az utóbbi község népe tud — ha kell — verekedni „nagyban“ is. Megtörtént, hogy nyolez tőttősi földmunkás egy tolnamegyei helységben összeveszett a falú- beliekkel. Félreverték a harangokat, összecsődült az egész lakosság ; de a vége az lett, hogy a nyolez töttősi mind az egész falú népét alaposan elverte. Egy-kettő nehéz sebet is kapott; volt dolga az orvosnak, kelete
