Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NÉPEI. 20Ó még ha nálánál fiatalabb volna is a kisebbik uram. A menyecskének az ipa (após) „apám-uram“; a férj leány-testvérei „ángyom“, „kis-ángyom.“ Az örömszülők egymásnak „nász-uram“, „nász-asszonyom.“ A többi rokon aztán fölosztja maga közt a többi családi czímet, a miken csak az ormánysági ember képes eligazodni : öregebbik ángyom, kisebbik ángyom, kis ángyom, sógor, koma. Mert a keresztelés még meg sem volt, a koma azért már meg van a rokonságban. Keresztelés ? Hm ! Nem lesz az még mostanában ! Az ormánysági menyecskének ritkán születik gyermeke az első években. — Hadd élje világát még. Ráér még gyerekkel vesződni. Minek her- vasztaná el a szépségét ? Csak a házasélet harmadik, negyedik évében kerül elő egy-egy kis honpolgár, vagy honleány. Nem is igen jön azután már több; egy, leg- fölebb kettő. A hány a fertály, annyi a gyerek. No, de ennek a fele is csak — rágalom ! Igaz, hogy az ormánysági magyar nem szaporodik, de nem is fogy. (Jókai azt mondja, hogy a nemes faj nem szapora.) Mielőtt pálczát törnénk, hallgassuk meg a mentséget is, mert az józan észszel föl nem tehető, hogy egy nép öngyilkosságra vállalkozzék. Ezeket pedig nem azért mondjuk, hogy bűnt palástoljunk. Az ormánysági magyar nem született világ-polgárnak, mint a német ; az ő léte összeforrt hazájának hantjaival, rögeivel. O nem akar koldusokat nevelni. Azt az egy-két gyereket, „a mit az Isten adott“, fölneveli tisztességgel, ellátja mindennel, a mire szüksége lesz az életben. Szóval : biztosítja azok sorsát. — Mi haszna az a sok gyerek ? — mondja az ormánysági ember, — ott vannak a szomszéd horvátok Sztárában, Keresztárban ; annyi ott a gyerek, mint a hangya. Csak úgy nyüzsög az útcza nyáron tőlük. De ritka az a gyerek, a ki a tizenkettedik évet átlépi. Rendesen elhalnak már három-négy éves korukban. Tehát a rácz sem szaporodik. S ennek mind a felületes gondozás, rossz táplálkozás, sanyarú ruházkodás az oka. Aztán vannak biz itt házak, a kiknek kijutott az Isten áldásából ! Mert a gyerek itt is csak Isten áldása. Van öröm a házban, ha egy-egy kis apróság megérkezik. Annak a keresztelőjét nagy ünnepséggel tartják meg. Rendesen több kereszt-anyát hívnak s azok a „bóba-szüle“ (bába) vezetése alatt elviszik az újszülöttet a templomba. Az Úr asztala előtt a kereszt-szülők fölállanak sorba; a bóba-szüle átadja a kis gyereket a legszélsőnek s úgy adogatják sorba kózről-kézre az „első koma- asszonyának, a ki keresztvízre tartja. Keresztelés után néhány napra van a paszita. Addig a koma-asszonyok koma-tálat hordanak az új anyának. Természetes, hogy azt a komatálat nem viszik üresen. Sokszor a paszit elmarad fonál-mosásra, vagy széna-takarodásra, s ilyenkor aztán a komákat is meghívják a paszitra. Ezt „páros paszit“-nak hívják. 14
