Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

ß AR AN VA NÉP1ÍÍ.

Ü08

A násznép gyalog maradt része hátul megy ; de azért oda ér akkorra, a mire a kocsik ; mert a kocsisoknak van annyi eszük, hogy nem a legrövidebb útat választják, hanem előbb körülhordják a menyasszonyt a faluban.

A kapuban már künn áll a kiváncsi nézők serege s visszakurjákol a lakodalmasoknak. Télen, kivált ha jó friss hó lepi az útczát, szokás' a násznépet hógolyókkal meghajigálni ; az elvágtató nászmenet sokszor a repülő hógolyók záporán keresztül törtetve juthat csak haza, ahol a vőfélyek számolnak be :

— Meghoztuk a menyasszonyt friss, jó egészségben.

Yéginé asszonyom attól kezdve édes leányomnak szólítja őt, viszont Sárika meg anyám-asszonynak titulálja a napát.

Anyám-asszony bevezeti a menyét a kis oldalnyilóba ott az iszter- héjjon. Külön van a bejárata. Ott várja már a vőlegény. Az asztalon van egy tányér méz, mellette jó puha kenyér.

Mézre várták, szívesen látják.

A napam-asszony feltűzi az új menyecskének a fejére a ragyogó poliummal, csillogó pillangóval díszített fékötőt s aztán bevezeti a tánczba. A kiadó násznagyé az elsőség, az tánczol vele elsőt, azután jön a kérő násznagy, meg a vőfélyek s úgy következik a többi vendég.

Mindenki, a ki csak a menyasszonyt tánczba viszi, szokásból valami kis ajándékot ad. Ki egy motring lenfonalat, egy vég vásznat, vagy virágos selyem kendőt s más egyéb apróságot. A legény-nép többnyire pénzben rója le ez illembeli tartozást. Yiszonzásúl kap mindenki az új menyecskétől egy csókot.

Ez a menyecske-csók.

Utoljára kerül a sor vőlegény-uram őkigyelmére. Az tánczol vele utolsónak ; de attól kezdve az övé egészen. Maga mellé ülteti az asztalhoz, szerelmes, gyöngéd szavakat susog a fülébe; összebúgnak, mint a gorlepár.

Egész vacsora alatt alig esznek egy falást; úgy el vannak telve egymással. De az illendőség úgy hozza magával, hogy a vőlegény is, meg a menyasszony is ott legyen éjfélig a vendégek között.

Ejfél után nem kérdi már senki, hogy hová lettek.

Véginé asszonyom átadja fiának suttyomban a kis oldalnyiló kulcsát:

— Pihenjetek le, édes gyermekeim. Hamar itt lesz a reggel.

Az a kulcs, az a kis kulcs, egy új, egy varázsteli tündérország kulcsa. Az a kis oldalbenyiló szobáeska az ős-szülők által elveszített s az új ember-párnak visszaadott éden.

Attól kezdve a család tagjává lett a menyecske, osztozik a ház minden bújában, örömében. Férjét ritkán tegezi az ormánysági menyecske. Ha szól hozzá: „Halli-e keed, kegyös uram.“ Ha beszél róla: „Az édös uram, az emböröm.“

Ha a férjnek férfi testvérei vannak, az idősebb az „örebbik uram,“ a fiatalabb a „kisebbik uram.“ A menyecske tartozik azokat megkeedezni,