Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

BARANYA NÉPEI.

205

— Sok szerencsével járj édes fiam, szerelmes rajom.

És összecsókolgatja a fiát ő is nagy könyhullatással. Végre elindul a násznép a leányos ház felé.

A leányos háznál is nagy a sürgés-forgás, sietség. Most öltöztetik a menyasszonyt. Mindjárt itt lesz a násznép, kikérik a menyasszonyt a vőfélyek.

Fölhangzik a Rákóczy-induló. A menyasszony sírva búcsúzik el mind az egész háza népétől.

Azután elindul a kettős násznép, a hivott és hivatlan vendégek sokaságától kísérve, a templom felé. A' menyasszony a két vőfély között, a vőlegény meg a két koszorús-leány között lépdel. Elül, boldog, komoly léptekkel a két násznagy. Az egyik a kérő, a másik a kiadó. Virágos botjaikkal méltóságteljesen böködik a földet.

Az utcza hosszán végig a kiváncsi nézők serege várja a menetet. Itt-ott akad köztük egy-két koma, vagy ismerős, azokat a vőfélyek megkínálják a tele pintesből.

A templomban elhangzik a „holtomiglan, holtáiglan“ s most már csak „ásó-kapa“ választja el őket egymástól.

Haza tér a násznép együttesen a leányos házhoz; ott az ismerősök üdvözlik az új párt. A vidám fiatalság egyet tánczol. Mindenki vidám, csak a menyasszony halavány, szomorú.

Az édes boldogság reményén átborong egy ismeretlen jövendő kétes sejtelme.

Ki tudja, mi vár reá ?

Előröppennek a boldog gyermek-kor édes emlékei, álmai. Köriil- szállják a lelkét, mint a pillangó a virágot.

Ki tudja, mi vár reá ?

Azok az édes emlékek mind itt maradnak, csak ő megy el innét egyedül.

Az alacsony szoba, a vén mester-gerendával ; a magasra vetett tornyos nyoszolyák, még az öreg banya-kemeneze is mintha ezt susogná :

— Hát elmégy Sárikánk, elmégy ?

Úgy szeretne ráborúlni a tulipános ládára, vagy az asztalra s úgy búcsúzni el sírva külön-külön mindegyiktől.

Azalatt fölkerekedik a vőlegényes násznép a vőlogénynycl egyetemben s elmennek szépen haza. A menyasszonyt majd csak estére adják ki, vagy holnap reggel. Az már a kiadó-násznagy uram tetszésétől függ.

Vőlegény uramnak addig kívül tágasabb.

Az idő már délre jár. A béső szoba tele van rakva asztallal, meg is van már terítve. A kinek jut hely, leül. A kinek hely nem jutott, az addig rakja a tánezot, amíg az öregek jól laktak. Majd jut aztán nekik is.

A férfi nép előszedi a csizmaszárából az evőkészségét. A komám- asszonyok, nászasszonyok kezdik fölhordani az ételt. Nincs annak megái-