Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
BARANYA NEREI. 189 Csak a tél képes beszorítani a falvakba az Ormányság lakóit. A férfiakat még az sem. A férfi-nép erősebbje az erdőn keres télen dolgot. Ilyenkor van az irtás, ritkítás ideje. A holt erdő föléled ilyenkor. S a hol nyáron a ger- licze búgott, a pinty fiityörészett s a csíz csipegett, ott most fejsze-esattanás, kopácsolás és a fűrész riszáló sírása hangzik föl. Az asszonyok ráérnek odahaza addig egész nap fonni, vagy a jószágot ellátni. Este aztán újra pörgő mellé ülnek a leányok, asszonyok. Egy-két szomszéd-asszony leányostól összeverődik a fonóban. A legények is bebetekintenek az ismerős házakhoz. Megindul a tréfa, beszélgetés : folyik a mese akár éjfélig. Asszony-néném valami kis nyálazót hoz be vendégei számára. Ha egyéb nincs, egy kis pattogatott kukoricza, vagy egy tál főtt búza is megteszi. A mire az a nagy tál pattogatott kukoricza fenékig lefogy: kifogy a mese-mondóból is a szufla. Üresek a pörgők czuczafái, lefogyott róluk a szép selymes rokka, megtelettek a csőrök. Jó lesz most már haza menni. Föl is szedelőzködnek lassan. Csak egy-két fiatal legény köstörög valamelyik leánynyal, a kinek elveszett a pörgő-szöge. Váltig kínálkozik valamennyi legény, hogy egy csókért előkeríti, ha akárhonnan is. — No de most már elég lesz a déváuságból — adja bele szavát valamelyik neném-asszony — későre jár az idő; majd holnap folytatjuk mi nálunk. Elszélednek a fonók, nyugovóra tér az egész háznép ; behunyja szemét végig az egész utcza, csak a hold pislogat az égen a felhők között. Ide lent a bakter csizmája kopog végig a fagyon. A sok fonalat, a mit egész télen át az asszonyok összefontak, föl- áspolják, aztán megpárolják s fölrakják a szövő-székre. Ha ilyenkor végig megy az ember a falun — úgy télutó havában — valamennyi házban csattog a szövőszék bordája, csörög a fonál-váltó, jár a vetélő jobbra-balra. Az ormánysági nők szőttese: a molyhos, a sávos abrosz, méltón sorakozhatik a kalotaszegi népipar varrottasa mellé. A téli időszak egyszersmind a disznó-ölés ideje. Még a legszegényebb ember is iparkodik szert tenni egy hízócskára. Kora hajnalban már fölhangzik hol a felvégen, hol az alvégen, hol a falu derekán a disznóvisítás, a mint a óö//ér-emberek kioltják életüket. A szérűs kertek végén, a szilvásban föllobog a szalma-láng, ott pörkölik meg a leölt poczákat. Nagy esemény ez a családban. Apraja-nagyja mind talpon van már hajnali kakas-szóra .... * A legtöbb halálozás télen történik az Ormányságban. Ennek meg van a természetes magyarázata is; sőt az is meg lehet, hogy más vidékeken is csak így van; de itt azt mondják, hogy az ormánysági ember nem ér rá nyáron meghalni. Széliében ismeretes az a közmondás: „Annyi a dolgom, hogy meghalni sem érek rá.“ Ha valaki meghal, azt a „hideg asztalra“ fektetik. Az a hideg asztal néhány deszkából van összeróva.
