Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
190 BARANYA NÉPEI. A megboldogultnak fölkötik az állát, nehogy tátott szájjal menjen a más-világra. A szemére egy pár nehezebb pénzdarabot tesznek, hogy azt leszorítsa ; nyitott szemmel nem illik egy halottnak sem ez árnyék-világot elhagyni. Az öltöztető asszonyok aztán megmosdatják, ha férfi volt, meg is borotválják, aztán fölöltöztetik ünneplőbe s úgy helyezik ki a nézőknek köz-szemlére. A halott-nézés, halott-nézőbe járás, daczára a többszöri orvosi óvásnak, még ma is nagyban éli divatját. Ott fekszik a halott, fehér gyolcs-szemfedővel leterítve a hideg asztalon s a nézők oda csoportosulnak köré; a kinek tetszik, sírhat is egy verset fölötte. Ha a megboldogultnak környezetéből önkéntes vállalkozó nem akad siratónak, majd elsíratja a Tapaszdy Sára, vagy valamelyik jó sírató-asszony. Mert egy jónevelésű halottnak, „kisíratás“ nélkül sem illik távozni e siralom-völgyből. A kisiratást rendesen asszonyok teljesítik. Ha valaki ki akarja szépen sirattatni a maga halottját s ő, vagy a család valamelyik tagja erre nem képes (mert ahhoz nem elegendő a szív-fájdalom, ahhoz élénk emlékezet s költői képzelet szükséges), úgy meghívja a falu valamelyik jobb hangú sirató-asszonyát, tán épen a Tapaszdy Sárát. Ez egy kis borókával (borocska), vagy egy kis pálinkával oly elbúsulásra inspirálja magát s — ha rokona volt a megboldogult, ha nem — oly szívre ható sírásba kezd, hogy a hallgatóság nem állja meg könyezés nélkül. S míg a család többi tagja néma könyek közt jő, megy s teszi a dolgát, addig a sirató-asszony oda bent a halottas házban hangos jajveszékeléssel fölsorolja a halottnak minden érdemeit. S teszi azt mind oly fájdalmas panaszhangon, búbánatos melódián, hogy a laikus hallgató azt hinné, mindjárt a szíve szakad meg : „Jaj, édes jó bácsám-uram, De elment ked, de itt hagyott Búbánatra, árvaságra, Szívbéli szomorúságraaaa — Itt hagyta ezt a jó asszonyt, Ékes, szép hajadon'lányát, A ki keedet úgy szerette, Itt hagyta nagy árvaságraaaa — Jaj, nem mondja ke’ már többet: Hozd ki anyjuk a szerszámot, Befogom a Sárgát, Kesét, Búzát viszek a malombaaaa — Híjába várja a Sárga, Híjába várja a Kese, Nem fogja be ked már többet, Nem kocsiz ked többet rajtaaaa — És ez mind ily ritmikus dallamossággal megy végig. Ha a rokonságból akad vállalkozó, úgy a kisiratás annál meghatóbb. Este aztán összegyűlnek a szomszédok „virrasztó “-ba. Ének-szó mellett, vagy beszélgetve töltik el az egész éjszakát. Az ablakok be vannak
