Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei

BARANYA NÉPEI.

169

Borús szívén feltámadt a harag . . .

Forr, mint a láng s a keble tiszta hab S megingatván nehéz hullám karját Vörös Márthán mint a villám csap át.

Ütésére kincs, leány és fogat Elmerül a bősz hullámok alatt ;

De a holt lány, még itt se nyughatott, Fölvetették a dühöngő habok.

Vitte az ár s széthullt vörös haját A fellázadt hullámok szaggaták,

Ment, mint csillag, melyet istenkezek Mennyországból pokolba vértének.

Úszott a test, de ott hol mostanán A part felett egy kis falucska áll : Kifogták és a helységnek neve A lány nevéről Vörösnuirth leve.

Évek születtek, évek haltanak, Ledűlt a vár a sok átok alatt S csak néha zúg a régi, bűnös vár, Ha benne Vörös Mártim lelke jár.