Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)
Baranya népei
144 BARANYA NÉPEI. hogyan tudja — mindegyik jobban akarja — „verbuukónak“, lassú csárdás tempóban, dalolva és ficzánkolva, körül lejtenek ; tréfálkoznak, dalolnak, amiben egymást, sőt önmagukat akarják fölülmúlni. Majd ismét húzza a czigány s tánczra kerekednek. így telik az idő, végre úgy „éjfél közben“ az új párt muzsikaszóval elkísérik aludni a kamrába, vagy istállóba, a hol t. i. számukra ágyat vetettek. A vendégek is „elszélednek“ haza, a menyecske szülei, rokonai — ha vidéken vannak — a szörzőházhoz. Megjön a másnap reggel. A vőlegény vendégei minden hívás nélkül összegyűlnek, de a menyasszony népeit ismét úgy hajtják be, miután bepálinkáztak, dalolva, muzsikaszóval násznépesen mennek el értük, odaérve, a násznagy bemegy s meghívja őket. Mivel a menyasszony rokonai, ha vidéken vannak is, nem egy helyen háltak, a násznép a szülők után külön elmegy mindenikhez, de dikczió csak a szülőknek jár ; „összeszödi“ őket s így mindannyit együtt „hajtják“ be a lakodalmas házhoz, a hol, mire a násznép visszaér, már terítve van, a menyecske is felöltözött s csókkal várja, fogadja vendégeit. A menyecske népei közül egy, vagy a násznagy, most, valamint az előző este, mikor „behajtattak“’, újra nagy dikcziókat tart. A harmadik nap reggelén a czigányokat, a kik az étkezések alkal- mávali „tányérozással“ is összegyűjtöttek (habár a „fehérje“ nem igen hullott) néhány forintot, miután bepálinkáztak, megreggeliztek s mindegyiket utravalóul megajándékozták egy-egy czipóval s egyéb maradékkal, hazaszállítják ; de azért a násznagy, néhányad magával, még e napon is „behajtja“ a vendégeket „fölöstököm“-re, nagyobb része azonban „déli ebédre“ is még ott marad; az étkezésen kívüli időt dalolással, dévajkodással s tréfás társas-játékokkal (haragszom rád stb.) töltve. Lakodalom alatt a leányok, menyecskék, fiatalabb asszonyok napjában háromszor- négyszer is átöltöznek, majd „misés ruhába“, majd a különféle „déjjestibe“, egyszer „tornyos“, máskor „magyar fejkötőt“ (ez legjobban áll nekik), majd meg gyöngygyei kivarrott „neczczet“ tesznek fejükre, majd meg csak csinos „keszkenyő“-vel hátra kötik azt. Harmadik nap este felé távoznak a vendégek, a kiket a menyasszony — búcsuzásul — sorra csókol. Negyedik nap van a „gazdasszony vendégség“, ekkor a lakodalmat „kifőző“ gazdasszonyok (némely helyen nyolczan-tizen is vannak) vendé- geltetik meg magukat, a mikor is a menyasszony, új menyecske, szolgálja fel nekik a maguk „főztjét.“ Itt meg kell jegyezni, hogy bármi kis összejövetelt tartanak is, három-négy gazdasszony forgolódik a konyhán. Mikor a menyasszonyt „kikérik“ a szülei háznál, mikor pedig „bekérik“, a lakodalmas háznál mindig nagy számban csoportosulnak össze a nézők, a falu apraja, nagyja. De különben is, a mi a kis falvakat igen jellemzi, a faluban bármelyik háznál történjék valami, bármely csekélység: nyomban összefut a nép, kiállnak a kapukba — még a máskor a szobákból ki sem mozduló „banyák“ is — s kérdezgetik : „Mit níznek ?“ Mire a felelet többnyire ilyenféle szokott lenni : „Horvátéknál pörőnek“ (vagy „verekönnek“). „Yargáéknál egy görényt fogott a csapóvas“ stb.
