Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Előszó. Kardos Kálmán, Baranyavármegye és Pécs szab. kir. város főispánjától

4

EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL

az elégedetlen országnagyok által fogságba kisért Zsigmond király előtt, — majd a dicsőségben uralkodó Nagy Lajos, — a XIV. század honi kultúrájának soha el nem halványuló emléke gyanánt Pécs városában emeli fel az országnak első, nagyhírű egyetemét.

A múltba visszatekintő szem örömmel nyugszik meg a magyar irodalom fellendülésének kezdetén Janus Pannonius pécsi püspök tollának emlékein, — s önkénytelenül felmerül előttünk Hollós Mátyásnak a históriai dicsőség ragyogásával körülövedzett régészén! nagysága, kinek fejedelmi alakja feltűnik székesegyházunk hatalmas pillérjei között.

De nem sok idő múltán az Eszéktől Dárdáig vezető falud padlóin feldübörög a hóditó Szulimán óriási csatakigyóinak gördülése s a több százezernyi ozmán sereg Mohács gyászos emlékű téréin,

— melyek egy király halálának és egy nemzet pusztulásának szomorú tanúivá lesznek, — megalapítja a török félholdnak e földön oly hosszú ideig tartott uralmát.

150 esztendőn keresztül szállott ég felé karcsú minarettek erkélyeiről a kivégzett magyar szabadság halotténeke gyanánt a muezzin egyhangú imája, — míg végre e hosszú idő után a mohácsi csatatér sírjából ellenállhatatlan erővel kiemelkedő nemzeti megtorlás szelleme, nem messze e helytől, — a harsányi hegy alatt elterülő síkon, — szabadítja ki végleg az ország e részét az ozmán bilincsek közül.

A neo aquistica comissio ezután bekövetkezett működése,

— Lipót király által kedvelt hadvezérei között kiosztott nagy területek adományozása vetette meg alapját a máig létező óriási kiterjedésű birtoktesteknek. — Ezek művelés alá vételével és a megindult gazdasági tevékenységgel karöltve haladó nyugati kultúra újólag elfoglalta helyét közöttünk — sa felszaporodott lakosság a Rákóczy-felkelés küzdelmei óta, az 1848—49-iki szabadságharcz viharai vármegyénket csak oldalcsapásaiban érintvén, — a békés munka és fokozatos fejlődés áldásait élvezhette.

És így számtalan küzdelmek, a súlyos kezű balsors csapásai között, — de mindig rendithetlen hittel a jövőben s a dicsőséges pillanatok nem csekély számú emlékeivel elérkezett immár az idő, — midőn az emlékezet reménynyé vált, -— midőn a termő sikokon s kies völgyekből előfehérlő virágzó helységek felett a jólét angyala kezdi bontogatni szárnyait; midőn a csatamezők