Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Előszó. Kardos Kálmán, Baranyavármegye és Pécs szab. kir. város főispánjától

EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL. dicsőséges földjén, hol hajdan a harcz iszonyú zajában a halál könyörtelen kaszája tartotta aratását, ma szorgalmas nép sarlója alatt dől a sűrű gahnarend és midőn a romboló testvérharczok helyett a földműveléssel együtt működő ipar és kereskedelem fejlődése igyekszik támogatni a közvagyonosodást és evvel meg­teremteni a nemzeti és egyéni önállóságot. íme, — a múlt és jelennek egy bevezetés kereteiben széles ecsetvonásokkal vázolt eseményei felemelek és lehangolok, dicső­ségesek és gyászthozók; de mindenben elég fontosak arra, hogy tüzetes tanulmány tárgyát képezve a maguk teljes valójában az utódok örökévé tétessenek. Ennek megvalósítása a következő lapoknak leend feladata; s ha netán, — nem az alaposság és történelmi igazság rovására, — de a terjedelem és kimerítő előadás tekintetében e mű némi kívánni valót hagyna hátra, úgy az ne a lelkesültség és képesség hiányának, ne a mű létrejöttében közrehatott erők elégtelen­ségének, hanem egyedül a rendelkezésre álló anyagi segéd­eszközök szükebb mértékének tulajdonittassék. A letűnt évezred minden eszméje és minden törekvése mégis méltóan leend feltüntetve e könyv soraiban, — hű rajzát szolgáltatva mind az idő rohamos folyásával eltűnt történeti események, mind a szorgalom varázskeze által ma megteremtett jólétnek és szellemi előrehaladottságunknak; — olvassuk szent kegyelettel az elénk táruló múlt történetét s okulva annak nagy eseményein, tanítsuk meg utódainkat az ősök önfeláldozó haza­szeretetére és kötelességtudására; oltsuk szivükbe az emberi és honfiúi erények örök szép tulajdonait, — tegyük előttük nélkü­lözhetetlenné a kultúra vívmányait és az uj kornak jó értelemben vett szellemével való fokozatos együtt haladást: úgy ép oly bizalommal tekinthetünk a titokzatos jövő elé, mint a minő fel­magasztosult öntudattal üljük meg nemzeti létünk ezeréves öröm­ünnepét. Kardos Kálmán, Bar any avár m egye és Pécs sz. kir. város főispánja.

Next

/
Thumbnails
Contents