Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - R. Margit
Nem azt mondom, hogy hajtottak bennünket, mert hát csak azt követelték, amit tényleg lehetett. Az volt az egy szerencse mellette, hogy I. osztályú ellátást kaptunk. Ugyanúgy kaptunk ellátást, mint az oroszok. Kivétel nem volt. Ugyanazt az ellátást kaptuk, csak hát az volt a probléma nálunk, hogy a lágerban főztek ránk, persze ott már levették a fölét. Mire mihozzánk került, mi már nemcsak azt kaptuk, ami nekünk elő volt írva, hanem hát jóval kevesebbet, de azért bírtuk. Aki egészségesen átvészelte, hát... Jól van, átéltük. Két és fél éven keresztül ott dolgoztam lent, ahol tüdő- és mellhártyagyulladást kaptam és avval feküdtem talán két hónapot és akkor egy transzportba raktak és elvittek Németországba. Ottmaradtam még egy évig és onnan úgy szöktem haza. Ez hol volt? Türingiában, Almenhausen nevű faluban. Az NSZK-ban. Akkorjában telepítették ki innen a németeket, akkor kaptam az értesítést, hogy valószínűleg jönnek a szüleim is, de aztán ők itthon maradtak. Amikor ez tisztázódott, akkor én hazaszöktem. Hogyan történt? Hogyan került Németországba a Szovjetunióból? Odaszállítottak bennünket egy transzporttal, egy betegtranszporttal. Onnan már Németország volt a cél, mert hogy mi németek vagyunk, minket németeknek ismertek el és Németországba szállítottak bennünket. Ez „negyvenhét” májusában volt. Ősszel pedig, akik ott maradtak még, azok már hazajöhettek. Azokat már hazahozták, de minket Németországba szállítottak. Egy egész szerelvényt és ott osztottak szét, szanaszét. Hogyan élt Németországban? Németországban akkoijában nem szívesen fogadtak bennünket, mert azok is szegények voltak. Hát a háború után, el lehet gondolni, hogy ott is csak szegénység volt. Nem szívesen fogadtak. Én egy paraszt családhoz kerültem és még hálát mondhatok az istennek, hogy tényleg, hát becsületesek voltak. Fölruháztak és elláttak, amivel lehetett. Negyvenhét kilósán kerültem oda. Úgyhogy egy kicsit összeszedtem magam, és mikor már kicsit jobban voltam, ők is belátták, hogy nem az az életcélom, hogy ott maradjak. Otthonról hírt kaptam. Csak Ausztrián keresztül tudtunk levelezni. Én haza írhattam, de a szüleim nem írhattak. Előbb Bécsbe küldték, ott voltak rokonaink, azokhoz küldték a levelet és azok küldték el nekem. Úgyhogy azokat a híreket kaptam, hogy anyám beteg. Apám beteg volt már, mielőtt elmentem. Gyomorfekélyes volt. Az öcsémről akkoijában még nem tudtak. Annyit tudtak, hogy a húgom Németországban van. Egyszer a húgom meg is látogatott engem. Átjött az NSZK-ból az NDK-ba, mert ő az NSZK-ban, amerikai megszállás alatt volt, egyszer meglátogatott. Egyre csak azokat a híreket kaptam, hogy anyám beteg, jó volna, ha hazajönnék. így szöktem haza. 84
