Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Ambach Katalin
vaslappal, azon tudtunk egy kicsit főzni. Két szobának volt egy parancsnoka, aki beosztotta, hogy ki takarítja a lépcsőházat. A munkát beosztottuk magunk között. A táborban nagy rendet kellett tartani, és nagy tisztaságot követeltek tőlünk. Mindig azt mondták, ha nem vagyunk elég tiszták, akkor kiüt a járvány. Mégis kiütött. A WC egy hatalmas nagy gödör volt. Deszkák voltak keresztülfektetve, úgy, hogy az ember rá tudott ülni. Külön WC-k nem voltak, talán húszán is lehetett menni egyszerre. Ha valakit éjjel elkaptak (mert nem a WC-t használta), azt nagyon megbüntették. Minden barakk alatt volt egy pince. Ide zárták be az ilyeneket. Egymás között alakultak-e kapcsolatok? Hogyan lehetett ott egyáltalán élni? , Hát volt ott házaspár is, de azt nem engedték meg, hogy egy szobában legyenek. Olyan nem volt, mert külön barakkban voltak a férfiak és külön a nők. Az nem volt megengedve, hogy a férfiak ott legyenek a női barakkban, vagy a nők a férfiben. Nappal lehettek, mehettek oda mosni, vagy főzni a férjüknek. Voltak olyanok is, akik ott kint összehaverkodtak és összeálltak. Hazajöttek és itthon megesküdtek. x Volt-e rádiójuk, vagy valami hírforrásuk a nagyvilágból? Nem, nem. Nem volt újság. És, ha volt újság, egy régi, mert tiszta papír nem volt, erre írták fel a listát. Az újságpapír le lett vonalazva, arra lett ráírva a nevünk, hogy ki mikor megy dolgozni. Tiszta papír nem volt. Más táborbeliekkel volt kapcsolatuk? A F-né valahogyan megtudta, hogy kitől, azt már nem tudom, hogy én ott vagyok és üzent nekem. Mondta, hogy melyik táborban van. A táboroknak számuk volt. Mi az 120-as táborban voltunk, az övékének már nem tudom a számát. A munkahelyemről elkéretőztem. Nem is elkéretőztem, hanem megmondtam a táborban, hogy nem fogok hazajönni, elmegyek egy barátnőmet meglátogatni. Elmentem oda és kihívattam. Bemenni nem lehetett, mert végig őrök voltak. Kihívatták és a kerítésen keresztül beszélgethettünk. Úgy örültünk egymásnak! Kérem, mondja el a hazafelé vezető út eseményeit! Bevittek (bennünket) Debrecenbe, egy nagy iskolába, mindenkit kihallgattak: „Mi volt a háború előtt a Volksbundban? Kinek milyen szerepe volt? Kinek hol élnek a szülei?” Én azt mondtam, hogy a szüleim még Babarcon vannak. „Hogyan tudom bizonyítani, hogy ott vannak még?” Mutattam a levelet, amit hazulról kaptam. Azoknak félre kellett állni, akiknek a szülei még itt voltak Magyarországon. Voltak olyanok, akiknek a szülei már kint voltak Németországban. Azokat jobbra, bennünket balra (állítottak). Mi Budapestre mehettünk. Pestig kísértek és ott kaptunk vacsorát és onnan mehettünk szabadon haza. Kaptunk vonatjegyet és 20 forintot. Azokat meg, 74