Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - R. Ádám
velünk. Ráhagyta a felcserekre. Ha valakinek láza volt, fölment a betegszobába, ott lefektették. Ha elmúlt a láza, kiengdték, és ez volt a gyógyulás. Na ez így telt el. Szabadidőben milyen kulturális programjaik lehettek? Olvashattak-e, volt-e valamilyen újság, levelezés? Levelezni nem lehetett! A három év alatt egy alkalommal kaptam lapot. Tehát levél nem jöhetett. Kultúra az volt, persze. Megmondták, hogy istápolni kell bennünket nem lehet az, hogy ennyire letörjön az egész társaság. Klubszerű foglalkozást szerveztek, többek között volt, hogy esténként táncolni kellett. Ennek módfelett örültünk, mert mondták, hogy zenekart kell összehozni. Mondtuk a lágerparancsnoknak, hogy szerezzen egy nagy kutyát és annak a bőréből csinálunk dobot. Nem tudta, hogy miért nagy kutyát mondtuk. Hát megettük a húsát. (Nevet) Újság az nemigen volt. Amihez hozzájutottunk, inkább orosz újságok voltak, mert aki dohányzott, az mahorkát szívott és a mahorkának a papírja az újságpapír. Na, mondanom sem kell, ezek a nagy lepedők már össze voltak ficnikre tépve. Aki addigra valamelyest megtanulta a cirillbetűket is, az tudta böngészni. 47-ben, akkor kaptunk egy, vagy két alkalommal már magyar újságot. 47-ben volt, hogy a bazárban már lehetett látni schullerce- ruzát. Jóvátétel volt. 46-ban már láttunk olyan eszközöket a vasútnál, amelyek magyar gyártó felirattal voltak (ellátva). Ezek onnan kerültek ki. Mondtam, hogy a bánya milyen állapotú volt. 46-ban kezdték meg a feljavítását. Hát azt is sajátosan orosz módra. (Nevet) Röhej volt, hogy többek között bányagépeket hoztak nagy teherautóval. Olyan gép, amivel ezt le lehetett volna szedni, nem volt. Azt csináltuk, hogy leástunk egy vasúti sínt a földbe, drótkötéllel kikötöttük a gépet, a teherautó meg kiszaladt alóla. Az eredmény az volt, hogy ötből három összetört, azt mindjárt visszalapátoltuk, azokat elvitték, kettőmaradt ott. De tulajdonképpen nem lehetett azt a bányát korszerűsíteni. Akik visszamaradtak és átkerültek másik lágerba, 47-ben amikor mi eljöttünk, azoktól hallottunk olyat, hogy utána fel is hagytak végképp vele. Újra nem folytatták a művelést. Na most hazajönni. Hát ugye gyakorlatilag azon az útvonalon hoztak haza bennünket, majdnem ugyanazon az útvonalon, ahol mentünk. Jassinál jöttünk át a határon. Kezdem talán azzal, hogy mielőtt elindultunk, akkor úgy viszonylag kikupáltak bennünket. Ez nem fizikálisán értendő, hanem hát úgy végignéztek bennünket, hogy elfogadható-e a ruha, vagy ez-az. Akinek nem volt, az kapott. Többek között én is kaptam egy vászonbakancsot. De borzalmasan éhes voltam és ahogy hoztak bennünket a vonattal, akkor már az oroszok az állomásokon árulhattak ilyen, ők kolbásznak nevezték, ilyen 340
