Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

I. „Jóvátételi közmunkán" a Szovjetunióban - Felkutatási kísérletek és a hazahozatal

Utaltunk rá, hogy az adatok összegyűjtése Baranyában a külügyminiszter rendelkezését szó szerint véve történt, amíg a többi megyében viszonylag teljes körűen felvették az elszállítottak adatait. A legtöbb helyen minősítésük alapján csoportosították őket, így a létszámok körülhatárolhatok. Békés megyében már a januári adatokat is kategóriánként vették fel. Megkülönböztették a német származásúakat, akik annak is vallották magukat, akik származásuk ellenére magyarnak vallották magukat, az apai és az anyai áron német származásúakat, illetőleg a nem német származásúakat.

Zemplénben a magyar nemzetiség megállapítása mellett szociális adatokat is gyűjtöttek. Tolna megyében a magyar nemzetiségűeket és anyanyelvűeket, magyar anyanyelvűeket, magyarhűeket, nyilasokat, volksbund-tagokat, német érzelműeket, semlegeseket, magyar érzelmű németeket, az ún. „rongyosokat” (a Hűséggel a Hazáért mozgalom tagjait), német anyanyelvűeket különböztettek meg. A minősítések tehát igen vegyes képet mutattak.

Az így elkészült kimutatásokat a Külügyminisztériumnak továbbították. Az ügy ettől kezdődően folyt össze a hadifogoly kérdéssel. A Szovjetunió Kormányának 1945. évi augusztus 22-én kelt közlése szerint ugyanis az összes magyar hadifoglyot és polgári személyt még a békekötés előtt hazaengedik. A Külügyminisztérium ezért az összes eddig beérkezett névjegyzéket visszaküldte a még haza nem tért hadifoglyok és polgári személyek névsorának összeállítása céljából. E névsorhoz csatolni kellett a SZEB rendelkezése alapján még a márciusban elkészített kérdőíveket és a politikai megbízhatóság igazolására vonatkozó iratokat.62

Az újabb névsorok összeállítása, a kérdőívek kitöltése és a szükséges igazolások beszerzése bonyolult feladat volt. A családtagoktól kérdezték meg ugyanis a jóvátételi közmunkára elszállítottak tartózkodási helyét, azok pedig a legtöbb esetben még nem kaptak hírt hozzátartozójukról.

Az igazolásokat a helyi nemzeti bizottságok adták ki, illetve tagadták meg például volksbund-tagság esetén. Az igazolásokkal nem rendelkezők további várható sorsáról nincsenek adatok. Gyula város polgármesterét sürgetésére a Külügyminisztérium is csak arról értesítette, hogy a kormány eddig is mindent megtett azért, hogy a „lakóhelyükről a szovjet csapatok által közmunkára vitt személyek, akik politikai szempontból kifogás alá nem esnek, otthonukba visszatérhessenek”.63 A nem igazoltak sorsa tehát már ekkor bizonytalan volt. Nem véletlen, hogy a legkésőbb hazajöttek az ő soraikból kerültek ki. Az iratok végül is 1946 elején megérkeztek a Külügyminisztériumba. Sok esetben azonban még mindig nem voltak rendben, mert május elején ismét visszakerültek a megyékhez, ahol megfelelő csoportosítást kellett bennük végrehajtani. Enélkül ugyanis nem volt mód az illetékes szovjet hatóságoknál közbenjárni. Újabb adatpótlások,

33