Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - R. Ádám
Mezőberényből egyszerre mentünk el, de hát ugye az a helyzet, hogy abban a viszonylag nagy (tömegben), hétszáz fős létszámra emlékszem, nem fedezett fel az ember mindenkit. Tehát Gyulán találkoztunk, de ez nem is tartott sokáig. Gyulán, ahol amikor kivittek az állomásra, ott volt már egy üres szerelvény. Bevagoníroztak bennünket, végül is nem kerültünk egy vagonba. O a menet szerint az utánunk következő vagonba került. Ez azért érdekes, mert ott kint később aztán emiatt nem is kerültünk egy helyre. Az útról annyit, hogy január volt, hideg volt. Összezsúfolódva. Erdélyben a székelyek... Egy alkalommal egy idősebb székely feladott a vagonba egy fűrészlapot. Biztatott bennünket, hogy szökjünk meg, mert nem tudjuk hova kerültünk. Na, de ilyen barom az ember, hogy fél a megtorlásoktól, ettől-attól, úgyhogy végül is nem szöktünk meg. Jassiban raktak át bennünket, illetve ott kellett áthurcolkodnunk a széles nyomtávú vasútra. Hát ott az őrzést megoldották. Egymás mellé állították a két szerelvényt és a szerelvényen kívül időnként géppuskával sorozatot lövöldöztek, ha valaki netalántán meg akarna szökni, azt elkapják. 24-én érkeztünk meg Novosahtiba. Na, ezt megelőzően a szerelvényt kettévágták. A szerelvénynek az egyik része Krivojrogba ment. Ezek között volt az én nagybátyám is. Pont ott volt a felezővonal annál a vagonnál. Novosahtiban amikor megérkeztünk, egy három épületből álló láger volt, már elő volt készítve, háromsoros szögesdróttal, őrtornyokkal. Látszott rajta, hogy akkor készíthették ezt elő. Később tudtuk meg, hogy ezekben az épületekben valamikor a két háború között angolok laktak, akik itt építették a rosztovi medencében a vízvezeték-hálózatot. Fapriccsek és a többi elszállásolás. A legelső megdöbbenés az volt, hogy adatokat vettek föl. Mindenki magyarnak vallotta magát és ők ilyet nem ismertek, hogy magyar. Ők csak azt mondták, hogy német. Az, hogy magyar, magyarországi, azt ők nem tudták, hogy hová tegyék. Ők ugye egyet ismertek, Hitler van, meg németek vannak, mi németek vagyunk és a többi (nem érdekes). Elszállásoltak bennünket emeletes priccsekkel ellátott helyiségekben. Ott, emlékezetem szerint, egy vagy két nap volt ilyen pihenőszerű idő, amikor nem kellett kimenni. Ez inkább adatfelvételekkel telt el. Megszűntek a nevek, mindenki számot kapott. Emlékszik a sajátjára? Hogyne emlékeznék! Kettőszáznyolcvanas volt. És az édesapjáé? Kettőszáznyolcvanegyes. Körülbelül a harmadik nap jött a bányától egy németül nagyon törve beszélő illető, később kiderült, hogy ő volt a bányának a mérnöke. Tartott egy nagyon rövid, azt mondhatnánk, ilyen munkavédelem jellegű oktatást, 333
